FJ 650 ->

II. Hadrianus pápa, 867-872

VIII. egyetemes zsinat Konstantinápolyi Zsinat, 869. október 5. – 870. február 28.

[Összehívása azért történt, hogy Photius ügyében döntést hozzanak, aki 859-ben szakadást keltett. A jegyzőkönyvek eredeti görög szövege ugyan elveszett; fennmaradt azonban épségben annak fordítása, amelyet Anastasius Bibliothecarius készített el; ugyancsak egy rövidített görög szövegváltozat. A többi 27 kánont, ez csak 14 kánont tartalmaz. A zsinatot egyetemesnek csak a latin Egyház ismerte el, éspedig a XII. század után.]

650-664: X. ülés, 870. február 28.: Kánonok

A hagyomány mint a hit szabálya

[Anastasius Bibliothecarius fordítása]
{650} 1. Kánon. Ha az isteni igazságosság egyenes és királyi útján akadálytalanul akarunk haladni, akkor mint valami mindig világító és Isten szerint való lépteinket megvilágosító fáklyákat, a szent Atyák meghatározásait és értelmezéseit

{651 } Ezért ezeket mintegy „második kinyilatkoztatásnak” ítéljük és becsüljük, a nagy és igen bölcs Dionysius nyomán, és róluk is énekeljük igen készségesen az isteni Dáviddal: „Az Úr érthető útmutatása megvilágítja a szemet” (Zsolt 18,9; idézve van a Zsolt 118,105; Péld 6,23; Iz 26,9 a Septuaginta szerint). … Igazi értelemben vannak világossághoz hasonlítva az isteni kánonok biztatásai és lebeszélései, miszerint megkülönböztetik a jobbat a rosszabbtól és a nehézségből kivezetőt és hasznosat attól, amiről jól kivehető, hogy nem visz előre, hanem inkább akadályoz.

{652} Tehát megvalljuk, hogy megtartjuk és megőrizzük azokat a szabályokat, amelyeket a szent, katolikus és apostoli Egyháznak úgy a szent és nagyhírű apostolai, mint az igaz hiten lévők egyetemes, ill. helyi zsinatai, vagy akár bármelyik Istenről szóló Atya és egyházi tanító áthagyományoztak;
ezekhez igazítjuk a saját életünket és erkölcseinket; és elhatározzuk kánonokba foglalva, hogy ezeknek kell alávetve lenniük a papság sorainak, de mindazoknak is, akiket a „keresztény” megnevezéssel sorolnak be; erre ösztökélnek a büntetések és az elítélések és ellenkezőleg a befogadások és felmentések, amelyeket ama szabályok hoztak létre és határoztak meg.

Pál, a nagy apostol nyíltan felszólít arra, hogy ragaszkodjunk a hagyományokhoz, amelyeket akár élőszóban, akár levélben kaptunk a Szentektől, akik azelőtt tüntették ki magukat

[Rövidített görög változat]
{650}1. Ha az isteni igazságosság egyenes és királyi útján akadálytalanul akarunk haladni, mint valami mindig világító fáklyákat kell megtartanunk a szent Atyák meghatározásait.

{650} –

{652} Most tehát megvalljuk, hogy megtartjuk és megőrizzük azokat a rendeleteket, amelyeket a katolikus és apostoli Egyházban úgy a szent és nagyhírű apostolok, mint az igazhitű egyetemes és helyi zsinatok, vagy bármelyik Istenről szóló Atya és egyházi tanító áthagyományoztak;

Pál, nagy apostol világos szavakkal, felszólít arra, hogy ragaszkodjunk a hagyományokhoz, amelyeket akár élő szóban, akár levélben kaptunk a Szentlélektől, akik azelőtt tüntették ki magukat.

A szentképek tisztelete

[Anastasius Bibliothecarius fordítása]
{653} 3. Kánon. Elrendeljük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak, mindenki Megszabadítójának és Üdvözítőjének a szentképe előtt a szent evangéliumok könyvének kijáró, azzal azonos tisztelettel kell hódolni

{654} Amiként ugyanis mindnyájan a szótagok közvetítette közlések révén, amelyek könyvekben jutnak el hozzánk, fogjuk elnyerni az üdvösséget, ugyanúgy a színek képi hatásának az összes bölcsek és az összes tudatlanok is könnyűszerrel a haszonélvezői; amit ugyanis a szótagokban levő beszéd, azt a színekben rejlő írás is hirdeti és megszeretteti;
és méltó, hogy az ésszerűség és a legősibb hagyomány szerint a tisztelet miatt, mivel maguk is a legfőbb dolgokra vonatkoznak, innen levezetve is az ikonokat tisztelet és hódolat illeti meg, egyenlőképpen, mint a szent evangéliumok szent könyvét és a drága kereszt ábrázolását

{655} Ha valaki tehát nem hódol a Megváltó Krisztus képét, nem látja majd az ő alakját, amikor el fog jönni, hogy megdicsőüljön az Atya dicsőségében és megdicsőítse szentjeit (vö. 2Tesz 1,10); de nem fog az ő közösségéhez tartozni, és nem fog illeni az ő ragyogásához;

{656} Hasonlóképpen pedig az ő szenny nélküli anyjának, az Istenszülő Máriának a képe előtt; ezenfelül a szent Angyalok képét is megfestjük, amilyen módon nekik szavakkal alakot ad az isteni Írás; de a legdicséretesebb apostolokét, Prófétákét, vértanúkét és szent férfiakét, velük együtt az összes Szentekét is tiszteljük, és hódolunk előttük.
És akik nem így tartják, legyenek elűzve az Atyával és a Fiúval és a Szentlélekkel tartók közösségéből.

[Rövidített görög változat]
{653} 3. Elrendeljük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus szentképe előtt a szent evangélium könyvének kijáró, azzal azonos tisztelettel kell leborulva hódolni.

{654} Amint ugyanis a könyvben elhelyezett szótagok révén nyerik el mindannyian az üdvösséget, ugyanígy a színes képi alkotás által a bölcsek is és a tudatlanok is mindannyian könnyűszerrel húznak hasznot; amint ugyanis a szótagban lévő beszéd, a színekben lévő írás is ugyanazokat hirdeti és ugyanazokra ösztönöz.

{655} Ha valaki tehát nem hódol leborulva a Megváltó Krisztus képe előtt, nem látja az ő alakját a második eljövetelekor,

{656} Hasonlóképpen pedig az ő szenny nélküli anyjának a képe előtt, és a szent Angyalok képe előtt, ahogyan nekik alakot ad mondataival a Szentírás, azonkívül az összes szenteké előtt leborulva hódolunk és tiszteljük ezeket.
És akik nem így tartják, legyenek kiközösítve.

Az emberi lélek egyetlenség

[Anastasius Bibliothecarius fordítása]
{657} 11. Kánon. Miközben az Ó- és az Újszövetség azt tanítja, hogy az embernek egy eszes és értelmes lelke van, és az összes, Istenről szóló Atyák és az Egyház tanítói ugyanezt a véleményt erősítik meg: egyesek, miközben veszedelmes dolgokat találtak ki, az Istenről való megfeledkezés olyan fokára jutottak,
hogy megkísérelték szégyentelenül tétellé avatni azt, hogy az embernek két lelke van, ezenkívül bizonyos ésszerűtlen vállalkozásokkal a saját eretnekségüket megerősíteni.

{658} Azért ez a szent és egyetemes Zsinat … ilyen istentelenség kitalálóit és végrehajtóit és az ezekhez hasonló nézeten levőket hangosan kiközösíti; és leszögezi és kihirdeti, hogy ezen istentelenség szerzőinek állításait senki egyáltalán semmilyen módon ne tegye magáévá és ne tartsa meg.
Ha pedig valaki ezzel a szent és nagy Zsinattal ellentétes dolgokat merészel hangoztatni, legyen kiközösítve és legyen a Keresztények hitétől és istentiszteletétől idegen.

[Rövidített görög változat]
{657} 10. Miközben az Ó- és az Újszövetség azt tanítja, hogy az embernek egy eszes és értelmes lelke van és az összes, Istenről szóló Atyák és az Egyház tanítói ugyanezt a véleményt erősítik meg: vannak egyesek, akik azt a véleményt állítják fel, hogy neki két lelke van, és bizonyos ésszerűtlen vállalkozásokkal erősítik meg a saját eretnekségüket.

{658} Azért ez a szent és egyetemes Zsinat az ilyen istentelenség kitalálóit és az ezekhez hasonló nézeten levőket kiközösíti.
Ha pedig valaki ezután az ellenkezőjét merészeli mondani, legyen kiközösítve

Az egyházkormányzat szabadsága

{659} 12. Kánon [a görög szöveg nincs meg]. Miközben apostoli és zsinati kánonok teljes mértékben megtiltják, hogy a püspökök kinevezése és felszentelése az uralkodók politikai hatalmától függően és utasítása szerint történjék, egyetértően megszabjuk és hivatalos véleményként hangoztatjuk, hogy ha valamelyik püspök az uralkodók fondorlata vagy önkényuralma révén fogadta el az ilyen méltóságra való felszentelést, mindenképpen őt hivatalából mozdítsák el úgy, mint aki nem az Isten akaratából és nem az egyházi szokás és rendelet szerint, hanem anyagias gondolkodásmódot tükröző akaratból, emberekből kiindulva, emberek révén akarta birtokolni Isten házát, vagy ezzel egyetértett.

{660} [a latin változatban] 17. Kánon… Azt a mintegy gyűlöletes valamit pedig kivetjük a fülünkből, amit egyes járatlanok mondanak, hogy zsinatot nem lehet fejedelmi jelenlét nélkül tartani: minthogy sehol sem rendelték el a szent kánonok, hogy a világi fejedelmek gyűljenek össze a zsinatokon; hanem egyedül a püspökökre vonatkozik ez. Ezért azt találjuk, hogy amazok nem is voltak jelen a zsinatokon, kivéve az egyetemes zsinatokat: ugyanis nem Isten akaratából való törvény, hogy a világi fejedelmek szemlélői legyenek olyan dolgoknak, amelyek Isten papjaival némelykor megtörténnek. …

{660} [görög változatban] 12. A fülünkbe jutott, hogy nem jöhet létre zsinat fejedelmi jelenlét nélkül. Sehol sem rendelték el a szent kánonok, hogy a világi fejedelmek gyűljenek össze a zsinatokon; hanem egyedül a püspökökre vonatkozik ez. Ezért sem találjuk, az egyetemes zsinatokon kívül, hogy az ő jelenlétük megesett volna. Mert nem Isten akaratából való törvény, hogy a világi fejedelmek szemlélői legyenek olyan dolgoknak, amelyek Isten papjaival megtörténnek.

Róma elsőbbsége a pátriárkai székek között

{661} 21. Kánon [a görög szöveg nincs meg]. Hisszük, hogy az Úr beszéde, amelyet Krisztus szent apostolainak és tanítványainak mondott, miszerint: „Aki titeket befogad, engem fogad be” (Mt 10,40) „és aki titeket megvet, engem vet meg” (Lk 10,16), mindazokhoz is szólt, akik amazok után velük egyezően lettek pápák és a lelkipásztorok fejedelmei a katolikus Egyházban; elhatározzuk hát, hogy egyáltalán senki se tegyen kísérletet arra a világi hatalmasságok közül, hogy olyan valakit, aki pátriárkai szék elöljárója, becsületétől megfosszon és trónjáról elmozdítson, hanem őket mint teljes megbecsülésre és tiszteletre méltókat ítélje meg; főképpen, ugye, az ősi Róma szentséges Pápáját, azután pedig Konstantinápoly pátriárkáját, azután pedig Alexandria és Antiochia és Jeruzsálem pátriárkáját; de bárki más se tegyen kísérletet arra, hogy feljegyzéseket és szavakat bonyolít össze és szerkeszt az ősi Róma szentséges Pápája ellen, mintegy bizonyos rossz hírbe hozó vétkek ürügyén, amit nemrég Photius is tett, és sokkal azelőtt Dioscorus.

{662} Akárki pedig akkora kérkedést és merészséget tanúsít, hogy Photius vagy Dioscorus szellemében írásokban vagy írás nélkül bizonyos méltánytalanságokat hánytorgat Péter, az apostolok fejedelme széke ellen, ugyanazt és egyforma elítélést kapjon, mint amazok.

{663} Ha pedig valaki, aki valamilyen világi hatalmat szerzett és annak élvezője, megkísérelte elűzni az Apostoli Szék fent nevezett Pápáját vagy más pátriárkák közül valakit, legyen kiközösítve.

{664} Továbbá, ha egyetemes zsinatot hívtak össze, és a szent Római Egyházzal kapcsolatban is bármi bizonytalanság és vita szükséges, tiszteletteljesen és kellő tekintélytisztelettel a felvetett kérdésről tudakozódni lehet és a megoldást elfogadni, vagy hogy annak hatása legyen, vagy a megoldás felhasználását kell elősegíteni, nem pedig vakmerően véleményt nyilvánítani az ősi Róma Pápái ellen.

{662} [görög változatban] 13. Ha valaki oly nagy merészséggel él, hogy Photius és Dioscorus mintájára írásban vagy írás nélkül valami rossz magaviseletet hánytorgat Péter, az apostolok fejedelme széke ellen, azt az elítélést kell kapnia, mint amazoknak.

{663} –

{664} Ha pedig egyetemes zsinatot hívtak össze, és kétség van a Római Egyházzal kapcsolatban, lehet elővigyázatosan és illő tisztelettel vizsgálni az előttük fekvő kérdést, és elfogadni a megoldást, vagy hogy az hatásos legyen, vagy hatásossá kell tenni, mindazonáltal nem lehet vakmerően véleményt nyilvánítani az ősi Róma szent uralkodói ellen.

VIII. János pápa, 872-882

668: Az „Unum est” kezdetű levél Szardínia fejedelmeinek, 873 szeptembere körül

Az emberek rabszolgaságának megszüntetése

{998} Van egy dolog, amely miatt atyai módon egy csekélységre kell titeket figyelmeztetnünk; ha azt nem igazítjátok ki, nagy bűnbe estek, és emiatt nem a nyereséget fogjátok növelni, amint azt remélitek, hanem inkább magatok számára a kárt. Tehát a görögök, fáradozásaik eredményeképpen, amint ez tudomásunkra jutott, a pogányok sok foglyát, akiket magukkal hoznak, eladják a ti vidéketeken, a tieitek megveszik és a rabszolgaság igájában tartják; holott vitathatatlanul kegyes és szent dolog, amint az keresztényekhez illik, hogy bár megvették őket a nevezett görögöktől a tieitek, Krisztus szeretetéért engedjenek nekik szabadságot, és nem emberektől, hanem magától a mi Urunk Jézus Krisztustól kapják meg a bérüket. Ezért buzdítunk titeket és atyai szeretettel előírjuk, hogy bár egyes foglyokat megvettetek a nevezettektől, lelketek üdvösségéért hagyjátok őket szabadon elmenni.

V. (VI.) István pápa, 885-891

670: A „Consuluisti de infantibus” kezdetű levél Ludbertus mainzi érseknek, a 887-888. évek között

[A tanácskérésre Ludbertusnak (Liutbertusnak) az indokot talán a Wormsi Zsinat 35. kánonja szolgáltatta. A levelet részben III. Sándor pápa is idézi, amikor 1171-ben egy levelében elveti a tüzesvas-próbát.]

Az istenítéletek elutasítása

{670} Tanácsot kértél azokkal a kisdedekkel kapcsolatban, akik egy ágyban alszanak a szülőkkel, s holtan találják őket: vajon a szülők tüzes vassal vagy forró vízzel vagy bármilyen más próbával kell, hogy magukat tisztázzák, hogy nem nyomták agyon a kisdedeket. Mert figyelmeztetni kell a szülőket, és tanúságot kell ellenük tenni, hogy annyira kis gyengéket ne helyezzenek el magukkal egy ágyban, nehogy valamilyen hanyagság közbejöttével azok megfulladjanak, vagy összenyomják őket, minek következtében a szülőket emberölésben találják bűnösnek. Mert a szent kánonok nem tartják helyesnek, hogy bárkitől tüzes vas vagy forró víz próbával csikarjanak ki vallomást; és amit a szent Atyák tanítása nem erősített meg, azt nem szabad babonás kitalálás alapján előre gyanítani. Az önkéntes vallomás vagy a tanúk révén való bizonyítás alapján ismeretessé lett törvényszegések rá lettek bízva a világi hatóságra, hogy az ítélkezzék; a titkosakat pedig és a nemismerteket annak az ítéletére kell hagyni, „aki egyedül ismeri az emberek fiainak a szívét” (3Kir 8,39). Ezek pedig, akikre rábizonyul, vagy bevallják, hogy ők az ilyen vád miatt büntetést érdemelnek, őket a te kormányzásod fenyítse meg, mivel ha valaki a méhben megfogant magzatot vetéléssel elpusztítja, az gyilkos; mennyivel inkább nem fogja tudni kimenteni magát az alól, hogy ő gyilkos, aki legalább egy napos csecsemőt ölt meg?

XV. János pápa, 985-996

675: A „Cum conventus esset” kezdetű körlevél Gallia és Germánia püspökeinek és apátjainak, 993. február 3.

[A legrégebbi szentté avatási eljárásról van szó, amelynek során a Lateráni Zsinaton 993. január 31-én Ulrich augsburgi püspököt (†973) a szentek közé sorolták.]

A szentek tisztelete

{675} (2) … Közös tanácskozással elhatároztuk, hogy az ő, azaz Szent Ulrich püspök emlékezetét kegyeletes indulattal, szívből jövő áhítattal kell tisztelni; mivel úgy tiszteljük és illetjük hódolattal a vértanúk és a hitvallók ereklyéit, hogy Őt imádjuk, akinek a vértanúi és hitvallói; tiszteljük a szolgákat, hogy a tisztelet visszaháruljon az Úrra, aki azt mondta: „Aki titeket befogad, engem fogad be” (Mt 10,40): és ennélfogva mi, akik megigazulásunkat tekintve nem bizakodunk saját erőnkben, az ő imádságaik és érdemeik révén a legkegyelmesebb Istennél állandóan támogatást kapjunk, mivel ők az összes egyházakat tekintetbe véve, az azok iránti kegyeletből, sőt az apostoli kormányzás erős törekvésével hathatósan azon fáradoztak, hogy az üdvösséget legjobban szolgáló isteni parancsok és a szent kánonok és a tiszteletreméltó Atyák tanításai előnyösen hasznosak legyenek, és kikezdetlen szilárdságot eredményezzenek; így hát Ulrich, a már említett tiszteletreméltó püspök emlékezete az Isten iránti hódolatnak legyen szentelve, és az istendicséret legáhítatosabb megnyilvánulásaiban mindig képes legyen hatni.

Szent IX. Leó pápa, 1049-1054

680-686: A „Congratulamur vehementer” kezdetű levél Péter antióchiai pátriárkának, 1053. április 13.

[Péter hitvallást kért IX. Leótól, egyszersmind felajánlotta a sajátját. Az itteniekhez hasonló cikkelyeket tartalmaz a 325. pont.]

Hitvallás

{680} Szilárdan hiszem, hogy a Szentháromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek mindenható egy Isten, és a Háromságban lévő egész istenség egylényegű és egyszubsztanciájú, egyképpen örök és egyképpen mindenható, egy akaratú, hatalmú és fölségű: az összes teremtmények teremtője, akitől, aki által, és akiben van minden [Róm 11,36], ami az égen és a földön van, láthatók és láthatatlanok. Hiszem, hogy a Szentháromságban lévő minden egyes személy az egy igaz, teljes és tökéletes Isten.

{681} Hiszem azt is, hogy az Atyaisten Fia, az Isten Igéje örökkévalóan született minden idők előtt az Atyától, akivel egyszubsztanciájú, egyképpen mindenható, és egyenlő mindenben istenségre nézve; az időben a Szentlélek erejéből a mindig Szűz Máriától született, értelmes lélekkel. Két születése van tehát: egy, ami örök, az Atyától, a másik, ami időbeli, az anyától. Két akarata és működése van: igazi Isten és igazi ember. Sajátságos és tökéletes mindkét természetben; nem szenvedett összevegyülést és szétválasztást, sem örökbefogadott, és nem csak a fantáziában létező: egyetlen és egy Isten, az Isten Fia két természetben, de az egy személy egyediségében. Istensége szerint nem képes szenvedni és halhatatlan, de emberségében értünk és a mi üdvösségünkért valódi testi szenvedéssel szenvedett, és eltemették, és a harmadik napon feltámadt a holtak közül a test valódi feltámadásával; ennek a bizonyítására evett a tanítványaival, nem mert szüksége volt ételre, hanem egyedül akarata hatalmával. A feltámadás után a negyvenedik napon azzal a testtel, amellyel feltámadt és lelkével együtt felment a mennybe, és ül az Atya jobbján, onnan a tizedik napon elküldte a Szentlelket, és onnan, ahogyan felment, el fog jönni ítélni élőket és holtakat, és meg fog fizetni kinek-kinek cselekedeteik szerint.

{682} Hiszem azt is, hogy a Szentlélek teljes és tökéletes és igaz Isten, aki az Atyától és a Fiútól származik, egyenlő, egylényegű, egyképpen mindenható és egyképpen örök minden tekintetben az Atyával és a Fiúval; ő szólt a próféták által.

{683} Oly módon hiszem és vallom, hogy ez a szent és osztatlan Háromság nem három Isten, hanem a három személyben és az egy természetben avagy lényegben egy mindenható, örök, láthatatlan és megváltozhatatlan Isten, hogy igaz szóval hirdetem: az Atya nem született, a Fiú egyszülött, s a Szentlélekről nem mondjuk sem azt, hogy született, sem azt, hogy nem született, hanem ő az Atyától és a Fiútól származik.

{684} Hiszem, hogy az igazi Egyház egy, szent, katolikus és apostoli, amelyben megvan az egy keresztség és az összes bűnök valódi megbocsátása. Hiszem az igazi feltámadását is ugyanannak a testnek, amelyet most hordozok, és az örök életet.

{685} Hiszem azt is, hogy az Új- és Ószövetségnek, a törvénynek és a Prófétáknak és az apostoloknak egy a szerzőjük, az Isten, a mindenható Úr. Isten csak a jót rendelte el eleve, azonban előre tudott a jó és a rosszról. Hiszem és vallom, hogy az Isten kegyelme megelőzi és követi az embert, olyan módon mégis, hogy a szabad akaratot nem tagadom meg az eszes teremtménytől. Hiszem és hirdetem, hogy a lélek nem Isten része, hanem a semmiből teremtetett, és keresztség nélkül az eredeti bűn hatalmában van.

{686} Továbbá kiközösítek minden eretnekséget, amely a szent katolikus Egyház ellenében támad, s ugyanúgy azt is, aki csak azokon kívül, amelyeket a katolikus Egyház elfogad, más írásoknak is tekintélyt tulajdonít vagy ilyeneket tisztel. A négy Zsinatot teljes egészében elfogadom, és úgy tisztelem, mint a négy evangéliumot: mivel az egyetemes Egyház a világ négy sarkán, ezeken mint egy négyszögű kövön áll szilárdan lealapozva. … Hasonló módon elfogadom és tisztelem a többi három Zsinatot… Bármit gondolt és dicsért a fent nevezett hét szent és egyetemes Zsinat, én is úgy ítélem és azt dicsérem, és akiket csak kiközösítettek, én is kiközösítem.

687-688: Az „Ad splendidum nitentis” kezdetű levél Damiáni Szent Péternek, 1054-ben.

[Damiáni Szent Péter írt egy rövid művet „Liber Gomorrhianus” címmel, és azt IX. Leónak ajánlotta. Abban a művében a legszigorúbb büntetéseket követeli egyes klerikusok „rendkívül piszkos magánélete” miatt; Damiáni Péter négyféle „eltévelyedés”-ről beszél: „egyesek magukban, mások más kezével, egyesek a combjaik között s végül mások végigvitt aktussal vétkeznek a természet ellen”. IX. Leó helyeselte Damiáni Péter művét, és ránk hagyta az önfertőzés (= maszturbáció) tárgyában a Tanítóhivatalnak az akkori időkben nagyon ritka megnyilatkozását.]

Az önfertőzés mint erkölcsi rossz

{687} … Szükséges, hogy – amint kívánod –, közbelépjünk apostoli tekintélyünkkel, eloszlassuk az olvasók aggodalmát és kétségét, és nyilvánvaló legyen mindenki előtt, hogy megítélésünkkel megegyezett mindaz, amit ez a könyvecske tartalmaz, mely olyan, mintha vizet zúdítanának a sátáni tűzre. Tehát nehogy a makacs vágyból származó szabadosság büntetlenül terjedjen, szükséges, hogy apostoli szigorúságból fakadó megfelelő feddés utasítsa vissza, és a szigorúság valamilyen ítéletet is tartalmazzon.

{688} Íme, mindazokat, akik az általad említett négyféle erkölcsi rútság bármelyikével beszennyezik magukat, azokat – gondoskodva a megrovás méltányosságáról – a szeplőtelen Egyház minden méltóságából mind a szent kánonok, mind a mi ítéletünk alapján el kellene távolítani. De mi ennél emberségesebben járunk el, és bízva az isteni irgalmasságban azt akarjuk, sőt meg is parancsoljuk, hogy azok, akik vagy saját kezükkel vagy kölcsönösen egymás között hajtották ki a magot, vagy a combok között ontották ki, de ez nem vált szokássá és nem is többekkel tették, ha ők az élvezetvágyat megzabolázzák, és az elkövetett becstelenségekért méltó bűnbánattal megfizetnek, engedjék vissza őket azokba az tisztségekbe, amelyet a bűn állapotában időzve, de abban végig meg nem maradva birtokoltak. Azoktól ugyanakkor elvesszük az egyházi rendjük visszaszerzéséhez fűzött reményt, akik vagy magukban hosszú időn keresztül, vagy másokkal vagy többekkel, noha rövid időn át, az általad leírt két csúfság bármelyik fajtájában szennyeződtek be, vagy amit elborzasztó mondani és hallani, más hátára másztak rá. Ha valaki ezen rendeletünk ellen, amely apostoli megerősítésünket viseli, panaszt emelni vagy felszólalni merészkedik, tudja meg, hogy a maga egyházi rendjét vesztheti el.

689a: Az „In terra pax hominibus” kezdetű levél Michael Caerulariusnak és Leo Acridanusnak, 1053. szeptember 2.

[Nem bizonyos, hogy ezt a levelet valóságosan el is küldték; mindazonáltal tartalmi fontossága miatt idézünk belőle.]

A római pápa primátusa

{689a} [= DU 351] 7. fejezet … A szent Egyház sziklára, azaz Krisztusra és Péterre avagy kőszálra, János fiára épült, akit azelőtt Simonnak neveztek; mivel a pokol kapui, ti. az eretnekek vitái, amelyek az üresfejűeket romlásba viszik, semmiképpen nem fognak erőt venni rajta; ezt ígéri meg maga az Igazság, aki által igaz minden, ami csak igaz: „A poklok kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Ugyanaz a Fiú tanúsítja, hogy fenti ígéretének hatását kéréseivel kieszközölte az Atyától, amikor azt mondja Péternek: „Simon, íme a Sátán hatalmat kért” stb. (Lk 22,31 sk). Lesz tehát valaki olyan esztelen, aki annak az imádságától, akinek az akarása annyi, mint képesnek lenni, azt merészelje vélni, hogy valamiben is üres járatú? Nemde az apostolok Fejedelmének széke, ti. a Római Egyház mind ugyanazon Péter által, mind az ő utódai által elvetette és megcáfolta és legyőzte az összes eretnekek koholmányait, és a testvérek szívét Péter hitével, amely eddig nem fogyatkozott meg, és egészen végig nem is fog megfogyatkozni, megerősítette? [vö. Lk 22,32]

II. Miklós pápa, 1058-1061

690: Római Zsinat, 1059-ben

[Tours-i Berengariust ezelőtt már több zsinaton is elítélték: 1050-ben a Római és Vercelli Zsinaton, 1051-ben Párizsban, 1054-ben a Tours-i Zsinaton. Az alább következő szövegezést a Római Zsinaton 1059-ben írta alá. Nemsokára azonban Berengarius ismét letért a hit ösvényéről, ezért később 1078-ban és 1079-ben ismét hitvallásra kellett késztetni VII. Gergely pápa színe előtt.]

Berengariusnak előírt hitvallás az Oltáriszentségben

{690} Én Berengarius … megismerve az igaz és apostoli hitet, elítélek minden eretnekséget, főképpen azt, amellyel eddig vádoltak: ez megkísérli bizonyítani, hogy a kenyér és a bor, amelyeket az oltárra helyeznek, az átváltoztatás után csak szentségi jel, és nem a mi Urunk Jézus Krisztus valódi teste és vére, és érzékelhető módon nem tudja a pap keze tapintani vagy megtörni vagy a hívők fogai elmorzsolni, hacsak nem mint szentséget. Ezzel szemben egyetértek a szent Római Egyházzal és az Apostoli Székkel, és szóval és szívből vallom, hogy én az Úr asztalának szentségéről azt a hitet tartom, amelyet a tiszteletreméltó Miklós pápa úr és ez a szent Zsinat evangéliumi és apostoli tekintéllyel elém adott, hogy megtartsam, és amelyet számomra megerősített: ti. a kenyér és a bor, amelyeket az oltárra helyeznek, az átváltoztatás után nemcsak szentségi jel, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus valódi teste és vére, és érzékelhető módon, nemcsak mint szentségei jelet, hanem valóságosan a pap keze tapintja és megtöri, és a hívők fogai elmorzsolják; és esküszöm a szent és egylényegű Háromságra, és Krisztusnak a sérthetetlenül szent evangéliumaira. Kijelentem, hogy azok, akik föllépnek ez ellen a hit ellen, tételeikkel és követőikkel együtt örökös kiközösítésre méltók.

691-694: Lateráni (kisebb) Zsinat, 1060. április

[A simónia, a pénzért adott lelki javak, azaz a pénzért adott, ill. vett szentelések megítéléséhez a X. századtól kezdve egy, az ügyet súlyosbító új megfontolás járult: a kétely, hogy a simoniákusok felszentelése érvényes-e vagy sem. Voltak, akik az érvényességet tagadták; más részről viszont védték az érvényességet a leginkább Ágoston kidolgozta elvre támaszkodva; ezt az elvet már régóta alkalmazták az eretnek-keresztségekre. A római pápák megnyilatkozásai ebben a dologban egymás között eltérőek, de nem olyan jellegű írásokról van szó, hogy az eltérés kisebbítené a pápa tévedhetetlenségét. Ugyanilyen elvek szerint kell megítélni a kézrátételt is a simoniákusok visszafogadásánál, vajon merőben egy visszafogadási szertartásról van-e szó, avagy újraszentelésről (esetleg csak a biztonság kedvéért).]

A simoniákus felszentelések

{691} Miklós pápa úr a konstantínusz-féle bazilikában tartott zsinaton elnökölve azt mondta: (1. §) Úgy határozunk, hogy a simoniákusok iránt semmilyen irgalmasságnak nincs helye a méltóság megőrzése tekintetében, hanem a kánonok büntető záradékai és a szent Atyák rendelkezései szerint őket teljességgel elítéljük, és apostoli tekintélyünkkel elrendeljük, hogy tisztükből le kell őket tenni.

{692} (2. §) Azokat illetően pedig, akiket nem pénzért, hanem ingyen szenteltek fel a simoniákusok, – mivel a kérdés hosszú ideje huzamosan szóbeszéd tárgya – minden kétséges kérdést megoldunk úgy, hogy ezután ebben a kérdésben senkinek se legyenek kételyei. … Megengedjük, hogy azok, akiket mostanáig a simoniákusok ingyen szenteltek fel, … a kapott egyházi rendekben megmaradjanak. … Mégis mindenképpen megtiltjuk Szent Péter és Pál apostolok tekintélyével, hogy bármikor valaki a mi utódaink közül ebből az engedményünkből magának vagy bárkinek szabályt alkosson vagy azt szabályként kövesse: mivel ezt nem a régi Atyák tekintélye tette közzé parancs vagy engedmény formájában, hanem ennek megengedését a rendkívüli szükséghelyzet csikarta ki tőlünk.

{693} (3. §) Egyébként pedig, ha valaki ezután megengedi, hogy olyan szentelje fel, akinek simoniákus voltáról meg van győződve, a felszentelő és a felszentelt is ugyanolyan ítéletnek vesse alá magát: mindketten tisztségükből letéve tartsanak bűnbánatot, és maradjanak megfosztva méltóságuktól.

{694} (5. §) Miklós püspök az összes püspököknek: Rendeletet alkotunk a három részre osztható simoniákus eretnekségről, azaz (1) a simoniákusokról, akik simoniákus módon szentelnek vagy vannak felszentelve, (2) és a simoniákusokról, akik simoniákus módon nem simoniákusoktól (vannak felszentelve), (3) és a simoniákusokról, akik nem simoniákus módon simoniákusoktól (vannak felszentelve). Simoniákus módon felszentelt vagy felszentelő simoniákusok az egyházi kánonoknak megfelelően méltóságukat veszítsék el. A simoniákus módon, de nem simoniákusoktól felszentelt simoniákusokat is hasonló módon a rosszul szerzett hivatalból el kell mozdítani. De a nem simoniákus módon simoniákusoktól felszentelt simoniákusoknak könyörületesen megengedjük, hogy kézrátétel révén a jelenlegi szükséghelyzet miatt hivatalukban megmaradjanak.

II. Sándor pápa, 1061-1073

695: A „Super causas” kezdetű levél Rainaldus comoi püspöknek, 1063-ban

Az istenítéletek elítélése

{695} Guillandus áldozópapod ügyében, aki püspökének, a te elődödnek a halála miatt gyanúba keveredett, a következőket tanácsoljuk … ha nincsenek megbízható vádlók, akkor úgy kívánja az igazságosság, hogy ez az áldozópap kapja meg minden vita nélkül, amit csak a vád miatt igaztalanul elvesztett, a papi hivatalt is és sértetlenül a javadalmait is, mindazonáltal a saját megítélésére bízzuk, hogy előtte még, mihelyt a vádló már elállt, ugyanő mégis önként tisztulást hajtson végre, két papot véve maga mellé. Végül pedig azt akarjuk, hogy azt a törvényt, amelyet semmilyen kánoni végzés nem erősít meg, ti. forró vagy hideg víz és megtüzesített vas érintését, vagy bármit, amit népies kitalálásra lehet visszavezetni (mert mindezeket csalárd gyűlölség hozza létre), sem ő ne teljesítse, sem te ne követeld meg semmilyen módon; sőt, ezt apostoli hatalmunknál fogva a leghatározottabban megtiltjuk.

698: A „Licet ex” kezdetű levél Landulfus beneventói hercegnek, 1065-ben

[A levélben a zsidókkal szemben gyakorolt magatartásról van szó, mégpedig pozitív értelemben. A pápai megnyilatkozások közt az idők során más hangok is megszólaltak: így pl. IV. Pál 1555-ben egy iratával létrehozta a római gettót; vagy amikor arra kényszerítették a zsidókat (így XIII. Gergely 1584-ben), hogy meghallgassanak egy nekik igét hirdető teológust.]

A mások vallási meggyőződésének eltűrése

{698} Bár nem kételkedünk, hogy jámbor szándékból származik, amikor méltóságod a zsidókat a keresztény vallásra akarja áttéríteni, mégis e szándék helytelen, ezért szükségesnek véltük, hogy levelünkkel figyelmeztessünk. Mert a mi Urunk Jézus Krisztusról sehol sem lehet azt olvasni, hogy bárkit is erőszakkal kényszerített volna is a maga szolgálatára, hanem hogy alázatos bíztatással, kinek-kinek döntési szabadságát megőrizve, nem ítélkezéssel, hanem saját vérének ontásával hívta vissza a tévedésből azokat, akiket az örök életre eleve elrendelt. Ugyanígy Szent Gergely is megtiltja egyik levelében, hogy ezt a népet erőszakkal kényszerítsék a hitre.

 

Reklámok