FJ 101 ->

Római Szent I. Kelemen pápa, 92 (88?) -101 (97?)

101-102: A «Διά τάς αίφυιδίους» kezdetű levél a Korintusiaknak, 96 táján

[Ennek a levélnek a megírására a korintusiak egyházában támadt lázadás szolgáltatta az indítékot; ugyanis annak során egyes áldozópapokat igaztalanul megfosztottak tisztségüktől. Kritikusabb elmék számára a levél szövege nem teljesen tesz eleget a pápai primátus kimutatása követelményének; meg kell engedni, ez a levél sokban elmarad a következő idők kiváló tanúságtételeitől, és szerzője sehol nem mutatkozik be a pápa személyeként, sőt annyira rejtve marad, hogy egy ideig egy másik, nem-pápa Kelemenként lehetett számon tartani.]

 Az Egyház tagjai között lévő rend

{101} (40,1.) Bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak Uralkodónk meghatározott időkre véghezvinnünk rendelt.
(2.) Felajánlásainkat és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára.
(3.) Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy minden méltó módon, neki tetszően történjék, és akaratának megfelelően legyen szívesen fogadott. (4.) Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeket követik, így nem fognak eltévelyedni .
(5.) Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert is kötik a nép számára előírt rendelkezések.

(41,1.) Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek (vagy végezze Isten előtt az eucharisztiát), megszentelődésben, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát.

(42,1.) Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig Isten küldte el.
(2.) Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. (3.) Átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadásával birtokukba jutott a teljesség, így Isten igéjében megerősödtek, és a Szentlélek teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, Isten Országát, mely el fog érkezni.
(4.) Miután a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Lélekben: a püspököket és a diakónusokat azok számára, akik hinni fognak.

A Római Szék tekintélye

{102} (7,1.) Mi azért küldjük el mindezeket hozzátok, hogy figyelmeztessünk benneteket kötelességeitekre. …

(58,2.) Fogadjátok meg tanácsunkat, és nem fogjátok megbánni.

(59,1.) Ha pedig valaki nem fogadná el azt, amit ő (Krisztus) mondott általunk, tudja meg, nem kis veszélynek teszi ki magát. (2.) Mi azonban ártatlanok leszünk ettől a bűntől.

(63,2.) Örömöt, igaz örvendezést ajándékoztok minekünk azzal, ha engedelmesek lesztek azok iránt, akikről a Szentlélek által írtunk most nektek; és ha tövestül kivágjátok lázongásaitoknak a rend ellen irányuló, alaptalan haragját, amit a békesség és az egyetértés végett ezen levelünkben vázoltunk.

Szent Zefürinosz pápa, 198(199?) – 217

105: Szent Zefürinosz és Szent Callixtus dogmatikus nyilatkozatai

[Ezeket a nyilatkozatokat Római Szent Hyppolitus idézi az „Összes eretnekségek cáfolata” c. művében, keletkezett 222 után, Zefürinosz idézett szavai nagyon hasonlítanak egy II. század végi modalista hitvalláshoz, ezért hitelességét egyesek kétségbe vonják.]

A megtestesült Igéről

{105} Magát pedig Zefürinosz pápát Kallisztosz, a későbbi pápa rávette, hogy nyíltan mondja meg a népnek: „Én tudom, hogy Krisztus Jézus egy Isten, és hogy rajta kívül senki más nem született és nem képes szenvedni”; akkor pedig Kallisztosz azt mondja: „Nem az Atya halt meg, hanem a Fiú”; ilyen módon egy örökös vitát tartott ébren a nép körében.

Szent Cornelius pápa, 251-253

108: A „Quantam sollicitudinem” kezdetű levél Cyprianus karthágói püspöknek, 251-ben

[A szöveg: hitvallás, amelyet Maximus, Urbanus és más afrikai püspökök, akik megtértek a Novatianus-féle szakadásból, Cornelius pápának átnyújtottak. Ő azt boldogan közölte Szt. Cyprianusszal is.]

Az Egyház monarchikus felépítése

{108} „Mi … tudjuk, hogy Corneliust, a legszentebb katolikus Egyház püspökét a mindenható Isten és Krisztus, a mi Urunk választotta ki; mi bevalljuk tévedésünket; elnézők voltunk egy csalással szemben; rászedtek minket álnoksággal és álokoskodó bőbeszédűséggel; mert bár úgy látszott, hogy valami közünk van a szakadár és eretnek emberekhez, mégis a mi szívünk mindig az Egyházban volt, és tudjuk, hogy egy Isten, mindenható Úr van, és az egy Krisztus is Úr, akit megvallottunk, egy a Szentlélek, egy püspöknek kell a katolikus Egyház elöljárójának lennie.”

109: A «‘Ιυα δέ γυώζ» kezdetű levél Fabius antiochiai püspöknek, 251-ben

[Kiragadott részlet egy elveszett levélből; Eusebius cezáreai püspök őrizte meg.]

Az egyházi hierarchia

{109} Az evangéliumnak ama védelmezője tehát [mármint Novatianus] nem tudta, hogy egy püspöknek kell lennie a katolikus Egyházban? Mégsem volt rejtve előtte – hogyan lehetett volna ugyanis, hogy azt nem tudja –, hogy negyvenhat áldozópap van, hét diakónus, hét szubdiakónus, negyvenkét akolitus, az exorcisták pedig és a lektorok az osztiáriusokkal ötvenketten, az özvegyek és a rászorulók több mint ezerötszázan; ezeknek mindegyiknek az Isten kegye és emberszeretete táplálékot juttat.

Szent I. István pápa, 254-257

110: Töredékben fennmaradt levél Cyprianus karthágói püspöknek, 256-ban

[Szent Cyprianus őrizte meg I. István szavait, amelyek feleletet adnak a 256. év húsvéti időszakában megtartott Afrikai zsinat határozataira; ez a zsinat az eretnek-keresztségek érvényességét tagadta. A pápa velük szembeállítja a római hagyományt.]

Az eretnekek keresztsége

{110} (1. fejezet) … „Ha tehát valaki bármely eretnekségből jönne hozzátok, semmi új bevezetése ne történjék, csak ami hagyományos, hogy rájuk kell tenni a kezeteket a bűnbocsánat eszközlésére; mikor maguk az eretnekek a maguk módján egyiket vagy másikat, akik hozzájuk jönnek, nem keresztelik meg, hanem csak áldozásban részesítik.”

[István pápa ezen idézett szavaihoz Cyprianus azokat rosszallva csatlakozik:] (2. fejezet) István úgy ítélte, hogy a bármelyik eretnekségből jövő meg van keresztelve, azaz az összes eretnekek keresztségei jogosak és törvényesek.

111: Töredékben fennmaradt levél Kisázsia püspökeinek, 256-ban

[István szavait Firmilianus, a kappadókiai Caesarea püspöke idézi Cyprianushoz írt egyik levelében. A pápa megfenyegette Cilicia, Kappadókia, Galácia és a szomszédos tartományok püspökeit, hogy megszakítja velük a közösséget, mivel az eretnekeket újrakeresztelték.]

Az eretnekek keresztsége

{111} (18. fejezet) „De annyira … sokat használ Krisztus neve a hitet és a keresztségi megszentelődést illetően, hogy bárki és bárhol megkeresztelkedett Krisztus nevében, azonnal elnyeri Krisztus kegyelmét.”
[Firmilianus ugyanabban a levélben a következőkről tudósít még I. István hivatalos véleményét illetően:]
(5. fejezet) …azt mondta István, hogy állítólag az apostolok megtiltották, hogy megkereszteljék azokat, akik az eretnekségből jönnek, és meghagyták az utódoknak, hogy őrizzék meg ezt a tilalmat.
(8. fejezet) …István és azok, akik vele egyetértenek, azt állítják, hogy a bűnök bocsánata és a második születés eredménye lehet az eretnekek keresztségének; bár ők is azt vallják, hogy az eretnekeknél nincs a Szentlélek. …
(9. fejezet) …nem gondolják, hogy kérdezni kellene, ki az, aki keresztelt, és pedig azért, mert akit megkereszteltek, elnyerhette a kegyelmet a Háromság segítségül hívása által, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében … azt mondják, hogy az, akit bármi módon megkeresztelnek az (Egyházon) kívül, szándéka és hite által elnyerheti a keresztség kegyelmét.
(17. fejezet) …Istvánt, aki hirdeti, hogy birtokolja Péter tanítói székét annak örökébe lépve, az eretnekek ellen semmilyen buzgóság nem serkenti, és nem csak egy csekély, de a legnagyobb kegyelmi hatalmat engedi meg nekik azáltal, hogy azt mondja és komolyan állítja, hogy ők a keresztség szentsége által a régi ember szennyét lemossák, a régóta meglévő halálos bűnöket megbocsátják, égi újranemzéssel az Isten fiaivá tesznek, s megújítanak az örök életre az Isten tisztító fürdőjében megszentelve.

112-115: Töredékben fennmaradt levél Alexandriai Dionysius püspöknek, 262-ben

[Ez a levél a tritheisták és a szabelliánusok ellen irányul; nem íródott a 260. év vége előtt.]

A Háromság és a megtestesülés

{112} Most pedig méltányos lesz, hogy megvitassuk azokkal szemben, akik a monarchiát három valaminő erőre, három különböző hüposztaziszra és három istenségre osztva és egymástól elkülönítve lerombolják. Márpedig a monarchia Isten Egyházának legfenségesebb tanítása. Hallottam ugyanis egyesekről, akik közöttetek hirdetik és tanítják az isteni igét, hogy tanítómesterei ennek a véleménynek. Ezek pedig, hogy úgy mondjam, szöges ellentétben állnak Sabellius véleményével. Ő ugyanis káromkodik, mikor azt állítja, hogy a Fiú maga az Atya, és fordítva is. Amazok pedig valamiképpen három istenről tanítanak, amikor a szent egységet három egymástól teljesen elkülönített hüposztaziszra bontják. Szükséges ugyanis, hogy az isteni Ige a mindenség Istenével egyesülve legyen, a Szentlélek pedig Istenben maradjon és benne lakjék úgy, hogy az isteni Háromságot egységbe, mintegy csúcspontként a mindenség mindenható Istenére vezessük vissza és foglaljuk egybe. Mert az oktalan Markion tanítása, amely a monarchiát három elvre szabja széjjel és így megosztja, nyilván ördögi tanítás, nem pedig Krisztus igaz tanítványaié, sem azoké, akik az üdvözítő tanítását tartják helyesnek. Ezek ugyanis nagyon jól tudják, hogy a Szentháromságot az isteni Szentírás tanítja ugyan, de hogy három isten van, azt sem az Ó- sem az Újszövetség nem tanítja.

{113} De nem kevésbé kell hibáztatnunk azokat sem, akik a Fiút valamiféle alkotott létezőnek tartják, és úgy vélekednek, hogy az Úr teremtmény, mint egy azok közül, akik tényleg teremtmények. Márpedig Ő, amint illik és méltányos is, született és nem alkotott vagy teremtett valaki. Ezt az isteni kinyilatkoztatások bizonyítják. Nem valami csekély, hanem a legnagyobb istentelenség tehát azt mondani, hogy az Úr valami módon mintegy kézzel alkotott valaki. Ha ugyanis a Fiú teremtmény, akkor volt olyan idő, amikor nem létezett. Ám Ő mindig az Atyában volt, ha úgy van, amint Ő maga kijelenti (Jn 14,10 sk). Ha pedig Krisztus ige, bölcsesség, erő (mert ti is tudjátok, hogy Krisztus ez, amint az Írások ezt tanítják (Jn 1,14; 1Kor 1,24), akkor ezek nyilván Istennek az erői. Ennélfogva, ha a Fiú teremtmény, akkor volt idő, amikor ezek az erők nem léteztek, vagyis volt idő, amikor Isten ezek nélkül létezett, ami pedig nyilván képtelenség

{114} De minek beszélek előttetek ezekről a dolgokról többet? Szentlélekkel teli emberek vagytok, és nagyon is belátjátok, hogy mennyi képtelenség következik abból a véleményből, amely a Fiút teremtménynek állítja. Úgy látom, hogy ezek a dolgok a legkevésbé sem jutottak eszükbe eme vélekedés vezéreinek, ezért aztán teljességgel eltértek az igazságtól, és másképpen fejtik ki, mint azt az isteni és prófétai Szentírás értelmezi azt a kijelentést, hogy „az Úr az Ő útjainak kezdeteként teremtett engem” (Péld 8,22 LXX). Mert, mint tudjátok, nem egyféle a „teremtett” (creavit” – gör: ektise {ekτισε})  szó jelentése. Mert ezen a helyen a „teremtett” szó ugyanazt jelenti, mint hogy az „általa alkotott dolgok elébe helyezte”, úgy mondom, amelyeket Fia által alkotott. Ám a „teremtett” itt nem értendő úgy, hogy „csinált”. Csinálni valamit és teremteni valamit két, egymástól különböző dolog. Mózes mondta a Második Törvénykönyv nagy himnuszában: „Nemde Ő a te Atyád, aki birtokba vett, aki csinált és teremtett téged?” (MTörv 32, 6. LXX) Ezeket az embereket tehát bárki helyesen cáfolhatná meg imígyen: Ó, ti forrófejű és vakmerő emberek: talán csak nem teremtett dolog lett „az egész teremtés Elsőszülötte”(Kol 1,15), aki „méhemből születtél a hajnalcsillag előtt”(Zsolt 109,3, LXX), aki mint a Bölcsesség mondja, hogy „a halmok létezése előtt szült engemet”(Péld 8,25; LXX). Végül is az isteni kinyilatkoztatások sok helye mondja a Fiúról, hogy „született”, de még sohasem olvasta senki róla azt, hogy teremtmény (alkottatott). Mindebből pedig nyilván meg lehet cáfolni azt a hamis véleményt az Úr születéséről, amely az Ő isteni és megmagyarázhatatlan születéséről azt meri mondani, hogy teremtett valami („csinált dolog”).

{115} A csodálatos és isteni egységet tehát nem szabad három istenségre szétválasztani, és nem szabad az Úr méltóságát és fölséges nagyságát kisebbíteni a „létrehozott” szóval, hanem hinni kell a mindenható Atyaistenben és Jézus Krisztusban, az Ő Fiában és a Szentlélekben: és azt, hogy az Ige a mindenség Istenével egyesítve van. Ő mondta ugyanis: hogy „én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), és, hogy „én az Atyában és az Atya énbennem van” ( Jn 14,10). Így ti. sértetlenül megőrződik az isteni Háromság és a monarchia szent tanítása.

Szent Marcellinus pápa, 295(296?)-304

117-121: Elvirai Zsinat (Hispania), 300-303.

[Hogy melyik évben tartották meg az Elvirai Zsinatot, ennek megállapítása bizonytalan; legvalószínűbbek a 300-303. évek. A zsinati aktákból csak a kezdőnap ismeretes: május 15-e. A zsinat 33. kánonja valószínűleg a papi nőtlenség legrégebbi törvényes előírása.]

A házasság felbonthatatlansága

{117} 9. Kánon. Hasonlóképpen a hívő asszonynak, aki elhagyta ugyan hívő, de házasságtörő férjét és másik férjjel házasodik, legyen megtiltva, hogy ezt megtegye; ha megtette, előbb ne részesedjék az áldozásban, csak ha az, akit elhagyott, előbb nem távozott el már a világból: hacsak esetleg egy betegség következtében a szükségszerűség nem kényszeríti ki, hogy áldozásban részesüljön.

A klerikusok nőtlensége

{118} 27. Kánon. A püspökkel, vagy bármelyik másik klerikussal vagy nővére vagy Istennek szentelt szűz leánya lakjék csak együtt; (a zsinat) azt akarja, hogy külső személy egyáltalán ne legyen vele.

{119} 33. Kánon. (A zsinat) azt akarja, hogy teljes tilalmat rendeljen el a püspököknek, áldozópapoknak és diakónusoknak, ill. az összes szolgálatban lévő klerikusoknak, miszerint tartózkodjanak házastársuktól és ne nemzzenek fiakat; bárki pedig mégis megteszi, töröltessék egyházi tisztségéből.

A keresztség és a bérmálás

{120} Messzi helyre hajózóknak, vagy ha nincs a közelben egyházközség, egy olyan hívőnek, akinek érvényes a keresztsége és nem házasodott kétszer, meg szabad keresztelnie a betegség miatt szükséghelyzetbe került hittanulót úgy, hogy ha túléli, vezessék őt a püspökhöz, hogy azt a kézrátétellel kiegészíthesse.

{121} Ha egy diakónus, aki püspök vagy áldozópap nélkül igazgatja a népet, egyeseket megkeresztelt, őket a püspöknek még áldással teljessé kell tennie; hogyha ezt megelőzően eltávoztak ebből a világból, a hit erejében, amellyel valaki hitt, képes lesz méltónak lenni.

Szent I. Szilveszter pápa, 314-335

123: I. Arlesi Zsinat, kezdete 314. augusztus 1.

[Elsősorban a donatistákról tárgyalt.]

Az eretnekek keresztsége

{123} (A Zsinat) azt akarja az afrikaiakkal kapcsolatban, – mivel saját törvényük szerint olyan gyakorlatot követnek, hogy újrakeresztelnek –, hogy ha valaki az eretnekségből megtér az Egyházhoz, kérdezzék meg tőle hitvallását; és ha átlátják, hogy őt az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben keresztelték meg, csak a kézrátételnek kell még következnie, hogy elnyerje a Szentlelket; ha megkérdeztetvén nem ezt a Háromságot válaszolja, kereszteljék meg.

I. Egyetemes Zsinat – I. Niceai Zsinat, 325. június 19. – augusztus 25.

[Ezt, a „318 atya” zsinatát Nagy Konstantin császár hívta össze; a zsinat elsősorban elítélte az ariánusokat.]

125-126: Niceai Hitvallás, 325. június 19.

[A hitről való legfontosabb meghatározások közé tartozik; a szöveg legkitűnőbb állapotban Cézáreai Eusébiusnál, Szent Athanasiusnál, Szent Baziliosznál, az ő írásaikba szőve maradt ránk. A latin fordítások közül ősi voltával kiemelkedik Poitierzs-i Szent Hilarius szövegváltozata.]

{125} Hiszünk az egy Istenben, mindenható Atyában, az összes láthatók és láthatatlanok teremtőjében. És az egy Úrban, Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, az Atyától egyszülöttként születettben, azaz az Atyának a szubsztanciájából, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, általa teremtetett minden, ami az égben és ami a földön van; aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott, és megtestesült, emberré lett, szenvedett, és feltámadt a harmadik napon, és felment a mennybe, el fog jönni ítélni élőket és holtakat.
És a Szentlélekben.

{126} Azokat pedig, akik azt mondják: „Volt, amikor nem volt”, és „Mielőtt született, nem volt” és „Hogy a még nem létezők között teremtetett”, vagy azt mondják, hogy egy másik szubsztanciából vagy lényegből van, vagy teremtetett, vagy megváltozhat vagy elváltozhat az Isten Fia – ezeket kiközösíti a katolikus Egyház.

127-129: Kánonok

[A zárójeles szöveg javítás a DH alapján. – Szerk.]

Az eretnekek keresztsége

{127} 8. Kánon. Azokat illetően, akik magukat „cathari”, azaz „tiszták” jelzővel nevezik meg, ti. a novaciánusokat illetően az a szent és nagy Zsinat akarata, hogy ha valamikor a katolikus Egyházhoz térnének, kapják meg a kézrátételt, s így a klérusban megmaradjanak. Szükséges azonban, hogy ők írásban vallják meg ezeket, ti., hogy vállalják a közösséget (a katolikus és apostoli Egyházzal és annak tanításával, nevezetesen abban, hogy egyek) a kétszer házasodottakkal is és azokkal is, akik az üldözéskor elbotlottak.

{128} 19. Kánon. A katolikus Egyházhoz folyamodó pauliánistákról azt a határozatot mondták ki, hogy mindenképpen keresztelkedjenek meg. Ha pedig közülük egyesek az elmúlt időben a klérusban voltak, ha éppen tiszta életűnek és feddhetetlennek mutatkoznak, megkeresztelésük után a katolikus Egyház püspöke szentelje fel őket.

A haldoklók útravalója

{129} 13. Kánon. Azokat illetően, akik a végső távozás küszöbén vannak, most is az ősi és szabályszerű törvényt kell megtartani; úgy hogy azt, aki eltávozik a testéből, azt az utolsó és szükséges útravalótól egyáltalán ne fosszák meg. Hogyha reményvesztetten, de áldozásban részesült, s az áldozatban ismét részt vett és ismét felerősödött, azok között legyen, akik csak az imádság közösségét nyerik el. Általánosságban azonban a püspök, mindenkinek, bárki is van halálveszélyben és kéri, hogy részesítsék az áldozás kegyelmében, meg kell hogy adja, alkalmasan az áldozatbemutatással összefüggésben.

128a: Kánon a férfiatlanításról

[A férfiatlanított embernek már a MTörv 23,2-ben tiltva volt, hogy belépjen „az Úr közösségébe”. Minthogy pedig a Szentírás elbeszélése szerint Krisztus mintegy dicsérte azokat az eunuchokat, „akik férfiatlanították magukat a mennyek országa miatt” (Mt 19,12), és egyébként is ajánlotta az öncsonkítást („Ha … megbotránkoztat téged, vágd le…”: Mt 5,29 sk; 18,8 sk; és a párhuzamos helyek), talán csodálkozunk, hogy ennek a legjobb szándékkal végrehajtott cselekedetnek gonoszságot tulajdonítanak, és azt tiltják. Voltak egyébként esetek, amikor Krisztus szavait betű szerint értelmezték. Az I. Niceai Kánon, úgy látszik, a férfiatlanítás első egyházi tilalma.]

A férfiatlanítás

[A latin fordításból; Dionysius Exiguus I. változata.]

{128a} 1.Kánon. Ha valakit beteges gyengesége miatt az orvosok kimetszettek vagy a barbárok férfiatlanítottak, az maradjon a klérusban. Ha azonban valaki önmagát egészségesen metszi ki, úgy illik, hogy tartsák távol hivatalától, bár a klérushoz tartozik, és ezután senki ilyennek nem szabad a belépését elősegíteni. Amint pedig világos, hogy ezt azokról mondjuk, akik eme dolgot mesterkélten cselekszik meg és merik magukat kimetszeni; másfelől viszont azokat, akiket a barbárok vagy uraik férfiatlanítottak, másként azonban teljesen méltónak találtatnak, az ilyeneket a szabály a klérus soraiba engedi.

130: Az « Έπειδή τής » kezdetű zsinati levél az egyiptomiaknak

[A görög szöveg Szent Athanasiusnál, Szókratésznél, Cyrusi Theodoretusnál, a latin pedig Cassiodorus-Epiphaniusnál található.]

Arius tévtana

{130} (1. fejezet, 2. szám) Először tehát felvetődött a kérdés… Ariusnak és társainak istentelenségéről és törvényszegéséről. Mindannyian megszavazták a határozatot, hogy az ő istentagadó véleményét kiközösítés sújtsa és az ő káromlással teli szavait és megnevezéseit, amelyeket használt, mondván, hogy az Isten Fia a semmiből keletkezett és volt valamikor olyan idő, amikor ő nem volt, és szabad akarata folytán képes bűnre és erényre, és teremtménynek és alkotásnak nevezi őt: mindezeket a szent Zsinat kiközösítéssel sújtja, és még meghallgatni sem viseli el türelmesen ennek a véleménynek az istentelenségét és esztelenségét és a káromlással teli szavakat.

Szent I. Gyula pápa, 337-352

132: Az «’Αυέγυωυ τά γράμματα » kezdetű levél az antiochiaiakhoz, 341-ben

A római pápa primátusa

{132} … Mert ha bizonyára, amint mondjátok, volt valamilyen vétkük, az ítéletnek egyházi rendszabály szerint, és nem megegyezéses alapon kellett volna megtörténnie. Írnotok kellett volna mindannyiunkhoz; úgy hogy mindenki döntsön abban, mi a jogos; püspökök voltak ugyanis, akik szenvedtek, és nem egyházközségeket zaklattak, hanem olyan egyházakat, amelyeket az apostolok maguk kormányoztak. Miért van hát, hogy különösen az alexandriai egyházról semmi írás nem érkezett hozzánk? Vajon nem tudjátok, hogy az a szokás, hogy először nekünk írnak, és innen majd meghatározzák, hogy mi a jogos? Valóban, amennyiben ilyen gyanú vetült annak a városnak a püspökére, írni kellett volna ehhez az egyházhoz.

133-135: Szerdikai Zsinat, 343-344

[Ezt a zsinatot Szerdikába – a mai Szófiába – hívták össze, mint egyetemes zsinatot, ám ezt a jellegét tekintve a dolgok kimenetele folytán csalatkozni kellett. A ma meglévő latin szöveg nem az eredeti; az az uralkodó vélemény, hogy határozatainak az eredeti nyelve a görög volt.]

A római pápa primátusa. Az Egyházak közötti elrendezés

{133} … Osius püspök azt mondta: azt is szükséges hozzátenni, hogy egy püspök egyik tartományból másik tartományba, amelyben püspökök vannak, ne menjen át; hacsak nem esetleg a testvérek hívják, nehogy úgy lássák, hogy bezárta a szeretet kapuját. – Azt is előre kell látni, ha valamelyik tartományban esetleg egy püspöknek vitás ügye van püspök testvére ellen, közülük egyik se hívjon ügyvédül más tartományból püspököket. – Ha egy püspököt elítéltek valamilyen ügyben, és úgy véli, jó reménye van, hogy ismételjék meg az ítéletet, ha ti is úgy akarjátok, tiszteljük meg Szent Péter apostol emlékét: írjanak a római püspöknek vagy azok, akik az ügyet kivizsgálták, vagy azok a püspökök, akik a legközelebbi tartományban tartózkodnak; és ha ő úgy ítéli, hogy új ítéletet kell hozni, legyen új ítélet, és ő adjon bírákat. Ha azonban olyannak ítélte meg az ügyet, hogy ne bolygassák meg, ami megtörtént, amit határozott, megerősítést fog nyerni. Vajon mindenki így határoz? A Zsinat azt válaszolta: így határozunk.

{134} … Gaudentius püspök azt mondta: Ki kell egészíteni, ha tetszésetekre van, ezt a nyilatkozatot, amelyet közzétettetek, amely tele van szeretettel; midőn egy püspököt hivatalából elmozdítanak azon püspökök ítélete alapján, akik a szomszédos helyeken tartózkodnak, és fellebbez, hogy tárgyalják meg ügyét Róma városában, annak felszólalása után, akit látszólag elmozdítottak, más püspököt ugyanabban a tanítói székbe egyáltalán ne szenteljenek helyette, hacsak nincs már lezárva az ügye a római püspök ítéletével.

{135} … Osius püspök azt mondta: Úgy határoztak pedig, hogy, ha megvádolták a püspököt, és annak a vidéknek az összegyűlt püspökei ítélkeztek és letették őt az ő hivatali fokozatából, és úgy látszik, fellebbezett, és a Római Egyház legboldogabbnak nevezett püspökénél keresett menedéket, és azt akarta, hogy hallgassák meg, és jogosnak vélte, hogy újra folytassanak vizsgálatot -, méltóztassék (a római püspök) írni ezeknek a püspököknek, akik a határos és közeli tartományban vannak, hogy ők maguk gondosan mindent újból vizsgáljanak meg, és az igazsághoz való hűség szerint határozzanak.

Hogy ha valaki kéri, hogy ügyében ismételten hallgassák ki, és esdeklésével arra ösztönzi a római püspököt, hogy oldala mellől áldozópapot küldjön, ama püspök hatalmában lesz, hogy mit akar, és hogyan értékeli a dolgot: és ha úgy határozott, hogy azokat küldeni kell, hogy azok jelen legyenek és a püspökökkel együtt ítéljenek, annak tekintélyét bírva, aki kijelölte őket, szóval ez a római püspök döntési joga. Ha pedig úgy hiszi, hogy elegendőek a püspökök, hogy pontot tegyenek az ügy végére, tegye azt, amit legbölcsebb belátása szerint ítél.

136: A Szerdikai Zsinat „Quod semper” kezdetű levele I. Gyula pápának, 343 körül

A római pápa primátusa

{136} Ez látszik ugyanis a legjobbnak és nagyon illőnek, ha a főnek, azaz Péter apostol székének számolnak be a papok minden egyes tartományból.

Liberius pápa, 352-366

138-143: Liberius pápa egyes okmányai a szemiariánusok ügyében, 357-ben

[A számkivetés viszontagságaitól megtört és a Rómába való visszatérés vágyától indíttatott Liberius pápa egy szemiariánus zsinattól szerkesztett hitvallást aláírt, és Szent Athanasiust, a Niceai hit védelmezőjét kiközösítette. Ehhez járul még a pápa néhány levele. Mindezek után felmerül Liberius ortodoxiájának kérdése. Ez könnyen megoldható a tőle elfogadott hitvallási formulák tekintetében; ezek, ahogy hangzanak, semmi kivetnivalót nem tartalmaznak, hacsak azt nem, hogy a niceai „egylényegű” kifejezést szándékosan elkerülik.]

Liberius pápa ortodoxiájának kérdése
a) 138: A „Studens paci” kezdetű levél a keleti püspököknek, 357 tavaszán

{138} Törekedvén az egyházak közötti békére és egyetértésre, miután az Atanázról és a többiekről tudósító, s a jó emlékű Julius püspök nevére szóló, becses leveleteket kézhez vettem, követtem az ősök hagyományát és Lucius, Paulus és Helianus Róma városi áldozópapokat oldalam mellől Alexandriába a fent nevezett Atanázhoz irányítottam, hogy jöjjön Róma városába, hogy azt, ami a jelen esetben az egyházfegyelemből következik, ellene határozatba hozzuk.

A fent nevezett áldozópapok a levelemet is kézbesítették neki, amely azt tartalmazta, hogy ha esetleg nem jön el, tudja meg, hogy ő nem tartozik a Római Egyház közösségébe. Visszatérvén tehát az áldozópapok jelentették, hogy ő nem akart eljönni. Követvén ezért becses leveleteket, amelyet a fent nevezett Atanáz híréről hozzám küldtetek, tudjátok meg, hogy ezen levél erejében, mellyel a ti egyetértéseteket illetem, én mindnyájatokkal és a katolikus Egyház összes püspökeivel békében vagyok, a fent nevezett Atanáz pedig nem tartozik az én közösségemhez, vagyis a Római Egyház közösségéhez, és kívül került a tudományos és egyházi közösségeken.

b) Szirmiumi hitvallás (351-ben), amelyet Liberius pápa 357-ben aláírt

[A hitvallás eretnekgyanús. – Latin nyelvű szövegváltozat, amelyet Poitiers-i Szent Hilarius készített.]

{139} Hiszünk az egy Istenben, a mindenható Atyában, a teremtőben és alkotóban, „akitől származik minden atyafiság az égben és földön”(vö. Ef 3,15). És az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, aki az összes századok előtt az Atyától született, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, aki által minden létrejött az égben és a földön, láthatók és láthatatlanok; aki az Ige és a bölcsesség és az erő és az élet és az igaz világosság;

Aki a beteljesülés napjaiban értünk emberi testet öltött, és a szent szűztől született, és keresztre feszítették és meghalt és eltemették; ő fel is támadt a halottak közül a harmadik napon, és felment a mennybe, és az Atya jobbján ül, és el fog jönni az idő végeztén ítélni élőket és holtakat, és megfizetni kinek-kinek cselekedetei szerint; az ő országa vég nélküli állandóságban megmarad örök időkre. Ülni fog ugyanis az Atya jobbján nemcsak ebben a korszakban, hanem az eljövendőben is.

És a Szentlélekben vagyis a vigasztalóban, akit megígért az apostoloknak, és miután felment a mennybe, el is küldött, hogy tanítsa és figyelmeztesse őket mindenre; és a Szentlélek által megszentelődik a benne őszintén hívők lelke.

  1. {140} Azokat pedig, akik azt mondják, hogy a Fiú a nem létezők közül vagy egy másik szubsztanciából való, és nem az Istentől, és hogy volt olyan idő vagy időszak, amikor ő nem volt: az ilyeneket idegennek tudja a szent és katolikus Egyház.
  2. [Tehát ismét azt mondjuk:] Ha pedig valaki azt mondja, hogy az Atya és a Fiú két Isten: legyen kiközösítve.
  3. És ha valaki, bár egynek mondja az Istent, és Krisztust Istennek mondja, de nem vallja, hogy ő Isten Fiaként az időfolyam kezdete előtt közreműködött az Atyával a mindenség megalkotásában: legyen kiközösítve.
  4. És ha valaki azt merészelné mondani, hogy a nem-születő Isten vagy egy része Máriától született: legyen kiközösítve.
  5. És ha valaki azt mondja, hogy a Fiú Máriát megelőzően csak előretudás vagy előre-elrendelés szerint létezett, nem pedig az idők előtt az Atyától születvén az Istennél van, és általa lett minden: legyen kiközösítve.
  6. Ha valaki azt mondja, hogy az Isten szubsztanciája kiterjeszkedik és összehúzódik: legyen kiközösítve.
  7. Ha valaki azt mondja, hogy az Isten kiterjeszkedett szubsztanciája okozza a Fiú létét, avagy szubsztanciájának a kiszélesedését nevezi a Fiúnak, ahogyan számára látszik: legyen kiközösítve.
  8. Ha valaki azt mondja, hogy a lényege szerinti Ige vagy a teremtés révén kinyilvánult Ige az Isten Fia: legyen kiközösítve. [Itt a megtestesült Igével állítja szembe az Ige lehetséges értelmezési formáit Hilarius. Vagyis: a megtestesült Ige az Isten Fia, kiemelt értelemben.]
  9. Ha valaki egyedül embernek mondja a Máriától született Fiút: legyen kiközösítve.
  10. Ha valaki Máriától született Istent és embert mondva, ezen a nem-születő Istent érti: legyen kiközösítve.
  11. Ha valaki azt hallja, hogy „az Ige testté lett” (Jn 1,14), s azt véli, hogy az Ige testté változott át, vagy azt mondja, hogy egy elváltozást szenvedő testet vett fel, legyen kiközösítve.
  12. Ha valaki azt hallja, hogy az Isten egyszülött Fiát keresztre feszítették, s azt mondja, hogy ekkor az ő istensége romlást vagy veszteséget vagy elváltozást vagy csorbítást viselt el vagy megsemmisült: legyen kiközösítve.
  13. Ha valaki azt mondja, hogy a „Teremtsünk embert” (Ter 1,26) felszólítást az Atya nem a Fiúnak mondta, hanem Isten magához beszélt: legyen kiközösítve.
  14. Ha valaki nem mondja azt, hogy Ábrahám látta a Fiút [vö. Ter 18,1 skk], hanem azt mondja, hogy a nem-született Istent vagy annak részét látta: legyen kiközösítve.
  15. Ha valaki azt mondja, hogy ember képében nem a Fiú viaskodott Jákobbal [vö. Ter 32,25 skk], hanem a nem-születő Isten vagy annak egy része: legyen kiközösítve.
  16. Ha valaki nem úgy érti, hogy „Az Úr tűzesőt bocsátott az Úrtól” (Ter 19,24) kijelentésben a Fiúról és az Atyáról van szó, hanem azt mondja, hogy maga magától hullatott: legyen kiközösítve. A Fiú úr hullatott ugyanis az Atya úrtól.[Itt a régi latin szöveg eltér a mai szövegértelmezéstől, a szentírási szöveg fordításában: „tűzesőt bocsátott az égből”.]
  17. Ha valaki hallván: Atya Úr s ugyancsak Fiú Úr, és amiatt, hogy az Úr az Úrtól esőzött, azt mondja, hogy az Atya és a Fiú Úr két isten: legyen kiközösítve. Nem becsüljük ugyanis egyenlőnek, ill. nem tesszük egyenlő viszonyba a Fiút az Atyával, hanem úgy értjük, hogy az Atyának alá van vetve. Nem szállt le ugyanis Szodomában az Atyja akarata nélkül; és nem szórt tűzesőt önmaga elhatározásából, hanem az Úrtól indítva, ti. az Atya akarata szerint; és nem ül magától a jobbjára, hanem meghallgatja, ahogy mondja neki az Atya: „Ülj az én jobbom felől” ( Zsolt 109,1).
  18. Ha valaki az Atyát és a Fiút és a Szentlelket egy személynek mondja; legyen kiközösítve.
  19. Ha valaki a Vigasztaló Szentlélekről szólván azt mondja, hogy ő a nem-született Isten, legyen kiközösítve.
  20. Ha valaki nem azt mondja, hogy más valaki a Vigasztaló, mint a Fiú, amiként erre az Úr minket tanított – azt mondotta ugyanis: „És másik Vigasztalót fog küldeni nektek az Atya, akit én kérni fogok” (vö. Jn 14,16): legyen kiközösítve.
  21. Ha valaki a Szentlelket az Atya vagy a Fiú részének mondja: legyen kiközösítve.
  22. Ha valaki azt mondja, hogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek három isten: legyen kiközösítve.
  23. Ha valaki azt a kijelentést: „Én vagyok az első Isten és én az utolsó Isten és rajtam kívül nincs más isten” (Iz 44,6), – ami a bálványoknak és azoknak, akik nem istenek, a lerontásáról szólt, – judaista módra az Egyszülött megsemmisítésére érti, mielőtt ti. Isten az időfolyamot megindította: legyen kiközösítve.
  24. Ha valaki azt mondja, hogy Isten akaratából a Fiú, mint egy teremtmény, úgy keletkezett: legyen kiközösítve.
  25. Ha valaki azt mondja, hogy a Fiú úgy született, hogy az Atya nem is akarta: legyen kiközösítve. Az Atya ugyanis nem akarata ellenére, nem kényszerítve vagy természeti szükségszerűségtől vezettetve nemzette a Fiút, noha nem is akarta; de haladéktalanul akarta, s bemutatta őt, akit idő közbejötte nélkül és semmit el nem szenvedve magából nemzett.
  26. Ha valaki nem-születőnek és kezdet nélkülinek mondja a Fiút, s ezáltal mintegy azt mondja ki, hogy kettő, aki kezdet nélküli, és kettő, aki nem-született, így hát két istent képez: legyen kiközösítve. Az a fő ugyanis, aki mindennek a szerző oka: a Fiú; az a fő pedig, aki Krisztusnak az eredete: az Isten; így valójában a Fiú által a mindenséget egyre vezetjük vissza, aki eredet nélkül mindennek az eredete.
  27. És ismét megerősítjük a keresztény értelmezést és kimondjuk, miszerint ha valaki nem mondja azt, hogy Krisztus Isten, az Isten Fia, az idők előtt létezett és segédkezett az Atyának a mindenség teremtésében, hanem azt mondja, hogy amióta Máriától született, azóta nevezték Krisztusnak és a Fiúnak is, és vette kezdetét, hogy Isten legyen: legyen kiközösítve.
141: A „Pro deifico” kezdetű levél a keleti püspöknek, 357 tavaszán

[Poitiers-i Szent Hilarius: „Mindazok után, amelyeket viselkedésével tett vagy ígért a száműzött Liberius, mindent érvénytelenített, amikor írt a kötelességszegő eretnek ariánusoknak, akik Szent Atanázt, az igazhitű püspököt igazságtalanul ítélték el:”]

{141} … (1) Istenfélelmeteknek megfelelően szent hitetek ismeretes lett Isten és a jóakaratú emberek előtt [vö. Lk 2,14]. Ahogyan a törvény beszél: Emberek fiai, igazul ítéljetek [Zsolt 57,2], én Atanázt nem védtem, de, mivel elődöm, a jó emlékű Julius püspök elfogadta őt, féltem, nehogy véletlenül valamiben kötelességszegőnek ítéljenek. Ám amint megtudtam, amikor Isten úgy akarta, hogy ti igazságosan elítéltétek őt, egyetértésemet rögtön hozzáalkalmaztam a ti véleményetekhez. Hasonlóképpen levelet írtam az ő ügyében, azaz az ő elítéltetéséről, és megbíztam Fortunatianus testvéremet, hogy kézbesítse Constantius császárnak. Tehát miután eltávolítottuk Atanázt mindannyiunk közösségéből, akinek még a levélkéit sem akarom átvenni, azt mondom, mindnyájatokkal és az összes keleti püspökökkel békében vagyok, vagyis az összes tartományok szerte békém van, és az egység birtokában vagyok.

… (2) Mert hogy igazabban tudjátok, hogy én ezen levelem által az igaz hitet mondom ki, közös testvérünk, Demofilus úr mivel méltóztatott jóakaratúan bemutatni a ti hiteteket, amely egyben a katolikus hit; amelyet Szirmiumban sok testvérünk és püspöktársunk megvizsgált, kifejtett és elfogadott, (– ez az ariánus hitszegés! ezt én jegyzem meg, nem a hitehagyó Liberius, aki a következőket mondja:), mindenki elfogadta, aki jelen volt, ezt a hitet én örömest elfogadtam ( – Szent Hilarius átkot mond rá: én mondom, légy átok alá vetve te, Liberius és a társaid –), semmiben nem mondtam ellent, egyetértésemmel alkalmazkodtam; ezt követem, ezt tartom meg. (Ismét és harmadszor is átok rád, ferde úton járó Liberius –). Bizony azt hiszem, kérnem kell szentségteket, hogy mivel már világosan láthatjátok, mindenben veletek egyetértő vagyok, méltóztassatok közös szándékkal és törekvéssel azon fáradozni, miszerint elengedjenek a számkivetésből, és visszatérjek ahhoz a székhez, amelyet az Isten rám bízott.

d) 142: A „Quia scio” kezdetű levél Ursaciusnak, Valensnek és Germiniusnak, 357-ben

{142} (1) Mivel tudom, hogy ti a béke fiai vagytok, s azt is szeretitek, hogy egy szív, egy lélek van a katolikus Egyházban, ezért nem valami kényszertől hajtva – Istent hívom tanúul –, hanem a béke és az egyetértés javára, amelyeket elébe helyezek a vértanúságnak, ezzel a levéllel kereslek fel titeket, uraim, nagyon szeretett testvéreim. Ismerje meg tehát a ti okosságtok, hogy Atanázt, aki az alexandriai Egyház püspöke volt, én már elítéltem, mielőtt a szent császár kíséretéhez, mindjárt a keleti püspökök levelét követően írtam, és hogy a Római Egyház közösségétől is el lett választva, amint erre tanú a Római Egyház egész papi testülete. Egyedül ez az oka, hogy késedelmesebbnek látszottam az ő ügyében levelet küldeni keleti testvéreimnek és püspöktársaimnak, hogy követeimet, akiket Róma városából a császári kísérethez irányítottam, vagyis a püspököket, akik már messzire voltak száműzve, és ezekkel együtt a követeket is, hívják vissza a száműzetésből.

(2) Azt akarom hát, hogy ezt is tudjátok, hogy kértem Fortunatianus testvért, hogy vigye el levelemet a legkegyelmesebb császárhoz, azt, amelyet a keleti püspökökhöz intéztem, hogy vele együtt ezek is tudják: az Atanázzal való közösségtől különváltam. Hiszem, hogy a levelet az ő kegyessége a béke javára örvendezve fogja fogadni. … Lássa át nagyra becsült személyetek, hogy ezeket én jóakaratú és ártatlan lélekkel csináltam. Emiatt ezzel a levelemmel felkereslek és erősen kérlek titeket a mindenható Istenre és Krisztus Jézusra, az ő Fiára, Urunkra és Istenünkre, hogy méltóztassatok a legkegyesebb császárhoz, Constantius Augustushoz sietni és kérni, hogy a békesség és az egyetértés javára, amelyben az ő istenfélelme mindig is ujjong, parancsolja meg, hogy én a nekem Istentől adott Egyházhoz visszatérjek, hogy az ő idejében a Római Egyháznak semmilyen szorongatást ne kelljen elviselnie.

e) 143: A „Non doceo” kezdetű levél Vincentiusnak, 357-ben

{143} (2) Azt hiszem, ismertetnem kell szentségeddel, hogy én az Atanáz nevével jelzett vetélkedésből visszahúzódtam, és a keleti testvéreinkhez és püspöktársainkhoz levelet intéztem erről az ügyről. Ezért, mivel ha Isten úgy akarja, a béke is számunkra mindenütt ott van, méltóztassál felkeresni Campania összes püspökeit, és ezeket mondd el nekik. Az ő soraikból is a ti leveletekkel együtt írjatok az én egyetértésemről és beleegyezésemről a legkegyelmesebb császárnak; tőle nyerhetném el én is a szomorúságból való szabadulást. … Az összes keleti püspökökkel békességem van és veletek is…

Szent I. Damasus pápa, 366-384

144-147: Töredékek keleti püspököknek írt levelekből, 374 körül

Az isteni Háromság

{144} Ezért, testvérek, ama Jerikó, amely jártas lévén a világias gondolkodásmódban, ellopta mindazt, ami megvehető, most összeomlik és nem támad fel, mivel mindnyájan egyhangúlag azt mondjuk, hogy a Háromságnak egy a hatása, egy a felsége, egy az istensége, egy a lényege; úgy hogy a hatalma oszthatatlan.

Mindazonáltal azt állítjuk, hogy három személy van, és hogy emiatt mégsem lesz kevesebb önmagában vagy nem törik részekre… hanem mindig megmarad (teljességében), és nincsenek bizonyos hatalmi fokozatok és szétválasztott keletkezési idők, és nem úgy nyilvánult ki a teremtésben az Ige, hogy elvitassuk tőle a születést, és nem is tökéletlen, hogy vagy a személy-mivolt vagy az Atya természete vagy az istenség teljessége hiányoznék belőle; és nem különböző a Fiú a kihatás tekintetében, és nem különbözik a hatalma, vagy általában véve sem különbözik; és nem nyerte létét máshonnan, hanem az Istentől született; és nem mint hamis, hanem mint igaz Istent nemzette az igaz Isten, mint igazi világosságot az igazi világosság, hogy ne kisebbített vagy eltérő dolognak gondolja valaki azt, hogy az Egyszülötté az isteni természet, és az örök fény ragyogása [vö. Bölcs 7,26], mivel az isteni természet törvénye szerint sem a világosság nem lehet meg ragyogás nélkül, sem a ragyogás nem lehet meg világosság nélkül, övé az Atya képmása is, úgy, hogy aki látta a Fiút, látta az Atyát is [vö. Jn 14,9]; ugyanő megváltásunk végett a Szűz leszármazottja, hogy valóságos emberként szülessék meg azért a valóságos emberért, aki vétkezett. Nyilvánítsuk ki tehát, testvérek, hogy az Isten Fia tökéletes Isten is, és teljes embert vett.

{145} Valljuk, hogy a Szentlélek is teremtetlen és egy felségű, egylényegű, egy erejű az Atya Istennel és a mi Urunk Jézus Krisztussal. Ugyanis méltánytalanság, hogy csak teremtményként méltassuk azt, aki elküldetett, hogy teremtsen, amiként a szent próféta érvelt, mondván: „Áraszd ki lelkedet, és életre fognak kelni” (Zsolt 103,30). Aztán egy másik ugyanúgy mondta: „Az isteni Lélek, aki engem megteremtett” (Jób 33,4). Nem szabad ugyanis elválasztani az istenségtől azt, aki össze van kötve vele a működés és a bűnök megbocsátása terén.

A megtestesülésről az apollinaristák ellen

{146} Nagyon csodálkozunk azon, amit közülünk egyesek mondanak, miszerint bár úgy látszik, a Háromságot híven értelmezik, üdvösségünk titkáról mégis… nem helyesen vélekednek. Állítják róluk ugyanis, hogy azt mondják, Urunk és Üdvözítőnk Szűz Máriától tökéletlen, azaz érzület nélküli embert vett magára. Ó, mekkora ariánus rokonság van az ilyen véleményben! Amazok azt mondják, hogy az Isten Fiában az istenség tökéletlen, ezek azt hazudják, hogy az emberség az Emberfiában tökéletlen. Mindenesetre hogyha tökéletlen embert vett fel magába, Isten ajándéka is tökéletlen, és tökéletlen a mi üdvösségünk, mivel az egész ember nem üdvözült. És mikor lesz így kimondva az Úr eme mondása: „Az Emberfia eljött, hogy megmentse ami elveszett”? (Mt 18,11) Egészen, azaz lélekben és testben, érzületében és lényének egész természetében. Ha tehát az ezekben az összetevőikben az egész ember elveszett, szükséges volt, hogy az, ami elveszett, meg legyen mentve; ha azonban lelkivilága nélkül lett megmentve, azt már az evangélium hitelessége ellen való dolognak fogjuk találni, hogy nem a teljes egész, ami elveszett, lett megmentve, minthogy egy másik szentírási helyen maga a Üdvözítő azt mondja: haragudtok rám, mivel egy egész embert meggyógyítottam [vö. Jn 7,23]. Mit mondhatunk arra, hogy magának a főbűnnek és a vele járó teljes romlásnak a fő indítéka az ember érzületében van? Ha ugyanis nem veszett volna el elsőként az ember érzéke a jó és a rossz kiválasztásában, nem halt volna meg; hogyan hát a vakmerő feltételezés hogy majd végül egyáltalán nem kell üdvözülnie annak, akiről tudjuk, hogy minden mást megelőzve vétkezett? Mi pedig, akik az üdvösségre egész és hiánytalan voltunkban kimentettnek tudjuk magunkat, a katolikus Egyház hitvallása szerint valljuk, hogy a tökéletes Isten tökéletesen kész embert vett fel magára.

A Szentlélek; az Ige megtestesülése

{147} Amint ugyanis a Niceai Zsinat hitét minden tekintetben sértetlenül megtartjuk, és színlelt szavak, avagy a szavak értelmének megrontása nélkül hisszük, hogy a Háromság egy – és együtt – örök lényegű; és a Szentlelket semmilyen tekintetben nem választjuk külön, hanem az Atyával és a Fiúval együtt imádjuk, mint olyat, aki mindenben tökéletes, erőben, méltóságban, felségben, istenségben. Ugyanígy azt is bizton hisszük, hogy az Istentől született Ige –, nem mint a teremtésben kinyilvánuló és nem is mint az Atyában, hogy önmaga ne legyen, bennmaradó módon, hanem öröktől fogva és örökké létezően – a maga teljességébe felvette és megmentette a tökéletes, azaz a csorbítatlan egész embert, aki törvényszegővé lett.

148: A „Per Filium meum” kezdetű levél Paulinus antiochiai püspöknek, 375-ben

Az isteni Ige megtestesülése

{148} Meg kell vallanunk, hogy maga a Bölcsesség, az Isten Fia és Beszéde, emberi testet, lelket, érzéket vett fel, azaz a teljes, ép Ádámot, és hogy a legnyomatékosabban mondjam, a mi egész ősi, bűn nélkül való ember-voltunkat. Amint ugyanis – bár valljuk, hogy ő emberi testet vett fel – nem tulajdonítjuk nyomban neki a vétkeket tápláló emberi szenvedélyeket is: ugyanúgy, bár azt mondjuk, hogy ő felvette az ember lelkét és érzékét, nem mondjuk nyomban, hogy ő az emberi gondolatokból sarjadó bűnnek is alá lett vetve. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy az Ige az emberi szellemiség helyett időzött az Úr testében, azt a katolikus Egyház kiközösíti, ugyancsak azokat is, akik az Üdvözítőben két fiút vallanak, azaz az egyiket a megtestesülés előtt, és a másikat azután, hogy a Szűztől testet vett magára; és nem azt vallják, hogy Isten Fia ugyanaz előtte is, utána is.

149: A « Ότι τή άποστολική καθέδρα » kezdetű levél a keleti püspököknek, 378. körül

{149} Tudjátok meg tehát, hogy nemrég elítéltük az istentelen Timóteust, az eretnek Apollinaris műveletlen tanítványát, az ő istentelen tantételével együtt, és tovább nem engedjük meg, hogy az ő hagyatéka bármilyen címen egyébként nagy befolyásra tegyen szert… Krisztus ugyanis, az Isten Fia, a mi Urunk a saját szenvedése révén az emberi nemnek az üdvösség teljességét ajándékozta, hogy a vétkeknek kiszolgáltatott teljes embert megszabadítsa minden bűntől. Ha valaki azt mondta, hogy neki akár istenségében, akár emberségében valami hiányossága van, az telve a sátán szellemével önmagát mint a kárhozat fiát mutatja meg. Miért kívánjátok tehát ismét tőlem Timóteus elítélését? Őt ez alkalommal is az Apostoli Szék ítélete… Apollinarisszal, az ő tanítójával együtt elítélte. …

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s