A vallás kultúra vagy kapcsolat?

Érdemes odafigyelni azokra a történészekre és történésekre, akik (amik) képesek a globális történelmi folyamatokról szólni és figyelembe veszik  a vallás dogmatikai alapelmeit is. Ilyen pl. Roberto de Mattei, az olasz konzervatív katolikus történész, író, a Római Európai Egyetem professzora is.

Így nyilatkozik a professzor egy magyar médiának:
“… a nyugati civilizáció … nem csak a keresztény vallásból áll, mert (annak) része a római jog és a görög filozófia is, de úgy gondolom, hogy az egyetlen helyes definíció mégis a kereszténység.”

A keresztényeknek komolyan kell venni a jelenlegi helyzetüket, hiszen nagyjából húsz év múlva már nem így fog kinézni Európa vallási térképe.

Lásd pl. a dzsihádfigyelő médiumot, vagy Geert Wilders – holland politikus – véleményét pl. Európa jövőjéről. „Meggyőződésem, hogy a zsidó-keresztény gyökereinkből származik a szabadságunk, demokráciánk és minden értékünk.”

Vagy a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja véleménye is erre hívja fel a figyelmet, amiről Incze Nikoletta előadására érdemes odafigyelni, amit a Polgárok Házában tartott 2018 áprilisában.

Roberto de Mattei professzor figyelmezteti az európaikat, hogy  “nem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a kultúrának természetfeletti eredete van.”  Valamint szerinte “a szekuláris állam felelős az iszlám előretöréséért.”

Nem az a baj ha üldöznek minket, hanem, ha feladjuk az alapelveinket!

Reklámok

Mi lesz belőlünk kereszt(y)ének? (2.)

A szakadásokról a szólva “… ebben az emberek mindkét részről vétkesek” (UR 3) kifejezést használja a zsinati dokumentum.

Turay Alfréd három történelmi szakadást tárgyal:

1. az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadást, melyet 1965-ben I. Athénagorász pátriárka és VI. Pál pápa találkozásakor állítanak helyre (azaz jelenleg nincs kölcsönös kiátkozás, de a gyakorlati egység sem működik).
2. az 1378-1417 közötti időszak, amikor az itáliai és francia politikai érdekek miatt három pápa is regnált. Ezt a Konstanzi Zsinat (1414-1417) hozta helyre.
3. Az 1517-es “reformáció” néven ismert szakadás, melyben a reformált rész rövid időn belül legalább három (Luher-Zwingli-Kálvin) formában indult el. Ezt II. János Pál bocsánatkéréssel és Ferenc pápa pozitív értékelő nyilatkozattal igyekszik orvosolni, amikor 2016. június 26-án kijelentette, hogy  “… Luther szándékai nem voltak tévesek …”.

“… ezek a különvált egyházak és közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában.” (UR 3) írja a dokumentum.

Mi lesz belőlünk kereszt(y)ének? (1.)

A kereszt(y)énség sorsáról és jövőjéről – rendkívüli módon és különös figyelemmel – szükséges gondolkodnunk. Erről olvashatunk Turay Alfréd 2017-ben megjelent “Az egyház egysége és egyetlensége” című írásában.  Ennek a műnek az alapja a váci Credo-házban 2017. május 3-án tartott előadása.

Az előadó mottóként állítja fel Loyolai szt. Ignácnak azt az állítását, hogy a keresztény  embernek “ … készebbnek kell lenni arra, hogy (mások) állítást jól értelmezze, mint elítélje” (Lelkigyakorlatok, 22) Az előadás alapját az Unitatis Redintegratio  a  II. Vatikáni Zsinat dokumentuma adja.

Ez a dokumentum megállapítja az alapevidenciákat. Az első jelentős megállapítás: “Az Úr Krisztus ugyanis egy és egyetlen Egyházat alapított, mégis több keresztény közösség mutatkozik úgy az emberek előtt, mint Jézus Krisztus igazi öröksége.” (UR 1.) Ezt az állítást nem vonta kétségbe sem az Ágostai hitvallás, sem a Heidelbergi Káté, sem a Magyarországi Baptista Közösségek Hitvallása sem.

Mi lehet az ökumenizmus jövője?

Ezt a kérdést Roberto de Mattei-nak tették fel, aki olasz konzervatív katolikus történész, író, a Római Európai Egyetem professzora:

Nem gondolom, hogy lenne jövője.
A probléma gyökere ott keresendő, hogy nincs egységes protestáns hitrendszer, szemben a katolikus egyházéval, ami kétezer éve változatlan. A katolikus hit alapvető jellemzője az állandóság. A protestáns reformáció pont ennek az ellenkezője. Luther után jött Zwingli, aztán Kálvin, majd az anabaptisták, s őket azóta is követték csoportok ezrei.
A protestantizmus története a változások története. A francia püspök és kiváló teológus Bousset már a tizenhetedik században könyvet írt ezzel a címmel: A protestáns egyházak változásainak története.
A protestantizmus ilyen szempontból hasonló az iszlámhoz. Egységes iszlám se létezik. Nincs egységes tanítás, csak csoportok és irányzatok. Az egyedüli helyes párbeszéd a protestánsokkal éppen úgy, mint az ortodoxiával vagy az iszlámmal ezért csak az egység megtestesítője, a pápaság mentén folytatható. Ezzel azonban megérkezünk egy másik húsbavágó témához, miszerint napjainkra az egyházban tapasztalható válság az egység középpontját, a pápaságot is érinti.

Teljes interju:  ITT

Refomáció alapötletét a halál utáni élet megítélése adta

Erről láthatunk egy dokumentum filmet ITT
Készítette: Diarmaid MacCulloch az egyháztörténelem professzora.

A kérdés gyökere, a hálál utáni történések, – merthogy ez a kérdés minden eddigi kultúrában igen jelentős. Pontosítsunk, az volt a fő kérdés, hogy az Egyháznak (értsd: a katolikus) van-e befolyása az ember túlvilági sorsa alakításában. A protestánsok szerint nincs, a katolikusok szerint van. A protestánsok szerint csak a hit üdvözít, a katolikusok szerint a hiten túl a földi jócselekedetek is beszámítanak a túlvilági jövendő sorsba.

Egy katolikus ünnepelje a refomáció jubileumát?

Müller bíboros, aki a Hittani Kongregáció prefectusa, szerint nem.

A reformáció 500. évfordulójáról nyilatkozva a bíboros nem fél kimondani: “Nekünk, katolikusoknak, semmiféle okunk nincs arra, hogy ünnepeljük 1517. október 31-ét.

Mi a reformáció – vallási vagy politikai esemény?

Erről láthatunk egy dokumentumfilmet: ITT

Protestáció alapelvei

• Isten igéjének nagyobb tekintélye van, mint bármelyik evilági hatalomnak.
• Egyedül a lelkiismeret igazolhatja az egyházi határozatokkal való szembeszegülést.
• Minden hívő ember pap, ez azt jelenti, hogy minden hívő közvetlenül fordulhat Istenhez, nincs szükség a papságra és egyházra sem. (A lelkészre  az ige hirdetése céljából van szükség nem a közösség vezetésében.)
• Csak a szentírás tekintélye számít, azt bárki értelmezheti.
• Az ember bűnös, de Isten megbocsátja az ember bűneit. Isten elismerését (üdvözülés) nem cselekedetinkkel érdemeljük ki, hanem Isten ajándékozza nekünk.

Nézzük, hogyan vélekednek erről kortársaink: