Ez a szócikk egy papi levelezőlistán jelent meg onnan lett részben átemelve:
“… Egyes (katolikus) teológusok ’protestantizáló’ tanítása gyakorlatilag teljesen kiirtotta a magánmiséket, meggyengítette a miseintenciók rendszerét és teljesen kioltotta a papokból azt a tudatot, hogy ő áldozópap, tehát legszemélyesebb és legfontosabb napi feladata a szentmise bemutatása (és a zsolozsma elmondása), ami csak a legsúlyosabb és teljesen rendkívüli akadályok fellépése esetén maradhat el.
Ugyanis a protestáns felfogás a keresztáldozat egyszeriségét és elégséges mivoltát úgy hangsúlyozza, hogy minden emberi közreműködés szükségességét és hatékonyságát kizárja. Az ember nem tud hozzájárulni saját üdvösségéhez, csak hittel elfogadhatja, amit Krisztus tett érte a kereszten. Ezt az áldozatot nem kell sem megújítani, sem megjeleníteni, hiszen egyszer s mindenkorra hatékonyan megváltott minden hívőt.
Ezért nincs is különbség halálos és bocsánatos bűn között (hiszen az ember minden tette halálos bűn, csak a hite miatt Isten nem számítja be neki Krisztus érdemeiért), nincs különbség segítő és megszentelő kegyelem között (mert csak megszentelő kegyelem van, ami ha egyszer megszerzik, soha többé el nem veszíthető, még a bűn által sem) és a kegyelem adott kategóriáján belül sincsenek fokozatok, pl. a kegyelem nem csökkenhet és nem is növelhető. Ebből következik, hogy a halál után is csak mennyország van (a hívőknek) és kárhozat (a hitetleneknek), nincs tisztítóhely és nincsenek fokozatok sem a mennyei boldogság vagy a pokoli kínok intenzitásában, mert semmi sem függ az emberi érdemektől, ill. bűnöktől).
Ezzel szemben a katolikus tanítás szerint az ember közreműködése is szükséges ahhoz, hogy a Krisztus által objektíven megszerzett megváltás szubjektív üdvösséggé váljon, ez a közreműködés pedig minden embernél más és más intenzitású, így a hatása és a gyümölcsi is mások. Vagyis az objektíve végtelen értékű keresztáldozat szubjektíve mégis véges hatást eredményez és korlátozott befogadást nyer. Ezért kell, hogy a szentmise, mely Krisztus keresztáldozatának a megjelenítése és folytatása, de egyúttal az Egyház áldozata is, minél gyakrabban bemutatásra kerüljön, és a pap valamint a hívek minél felkészültebben, bűntől minél inkább mentesen vegyenek részt rajta, ill. mutassák be azt.
Tehát a szentmise, mint a Fő, Krisztus áldozata mindig kedves és elfogadott az Atya előtt, de mint a tagok, a pap és a hívek áldozata nem mindig az, nem mindig egyforma mértékben, hanem a pap ill. hívek lelki, erkölcsi állapotának, odaadásának megfelelő mértékben. …
Ezért fontos, hogy a papok igyekezzenek szentül élni és szenteket nevelni. De a mise bemutatásának gyakorisága ill. a misék száma is fontos, mert a végtelen kegyelmet mi emberek csak véges módon tudjuk befogadni, így a kegyelem véges “mennyiség egységekre” korlátozódik, és a több mise több kegyelmet eredményez. Így érthető pl. a gregorián misesorozat értelme és értéke a halottért bemutatott egyetlen szentmisével szemben. De így érthető az is, miért jobb ha tíz pap tíz külön misét mind, mint ha tízen ugyanazt az egy misét koncelebrálnák. Mivel ezt a felfogást sokan idegennek érzik és elutasítják a papok között is, így ma sokkal kevesebb misét mutatnak be mint régen (nincs magánmise, részben a koncelebrálás, részben a napi misézés szokásának eltűnése miatt), így következésképpen sokkal kevesebb kegyelmet fogad be az Egyház egésze, csökken a hit ereje, szaporodnak a bűnök és botrányok. …”
