A kereszténység a Kr.u. 1. században jelent meg a közel-keleten. Az első néhány száz követőből háromszáz év alatt a négy-hatmilliós létszámot is elérte a keresztények száma. Ezt a gyors és látványos növekedést számos tényező tette lehetővé. Mindenek előtt az, hogy zsidók nem csupán a Szentföldön éltek, hanem a környező országokban mindenfelé, az ún. diaszpórában (`szórványban’) is.
Jézus követői először mindig a szórványban élő zsidó közösségeket keresték fel. Az egységes Római Birodalomban szabadon utazhattak. A Jeruzsálemből menekülő apostolok mindenütt a helyi zsinagógákba mentek, először ott kezdték el hirdetni Jézust, a feltámadást, és az örömhírt, azt hogy a megváltás által örökké élhetünk.
Ugyanakkor fontos változást és előnyt jelentett a növekedésben az is, hogy a zsidók a Szentföldön is, a szórványban is rendre elhatárolódtak a keresztényektől. Az apostoloknak, mindenekelőtt Szent Pálnak döntő szerepe volt abban, hogy a kereszténység és a judaizmus szétválása felgyorsult. A szétválás ténye segítette a kereszténységet, hogy a zsidó vallásgyakorlat kötöttségeitől megszabadulva önálló világhódító vallásként induljon el hittérítő útjára.
A legnagyobb feszültséget keltő ok a szétválásra Jézus istenségének értelmezése volt. A korai keresztényeknek erős meggyőződése volt, hogy a Bibliában fellelhető hagyomány szerint nyilvánvaló, hogy az egyetlen Isten akarja Jézusnak Istenként való tiszteletét. Ez máshoz nem hasonlítható mennyei dicsőség. Az effajta tiszteletadás a hagyományokhoz ragaszkodó zsidók számára már istenkáromlás volt. Pál apostol, a volt farizeus – akinek a szemei egy időre megvakultak a feltámadt Jézus fényétől, amely a lelkét elárasztotta a damaszkuszi úton vaksággal vádolja azokat a zsidókat, akik képtelenek belátni, hogy a feltámadt Krisztus az Isten dicsőségének hordozója.
A keresztény hit terjesztőinek dolgát nagymértékben megkönnyítette az is, hogy Nagy Sándornak és utódainak a görög kultúrát terjesztő törekvései következtében ezeken a területeken a görög nyelv vált uralkodóvá a közigazgatásban, a kereskedelemben, a tudomány művelésében és a vallásgyakorlatok során. A hittérítők is görögül szóltak az őket hallgatókhoz (hisz a szórványban élő zsidók is görögül beszéltek), az Ószövetség görög fordítását használták, és a keresztények alapművei, az evangéliumok és apostoli levelek is görögül íródtak, azon a görög köznyelven (kojné), amit mindenki megértett.
Péter, Pál, János és Jakab apostolok voltak a korai kereszténység leginkább figyelemre méltó vezetői. A kereszténység globális terjedése akkor vett nagyobb lendületet, amikor Pál apostol is csatlakozott hozzájuk. Pál, a tizenharmadik apostol, miután a damaszkuszi úton megtért, Krisztus felé fordult, és elhatározta, hogy hirdetni fogja az Isten Igéjét. Miután jól beszélt görögül, missziós útjai során számtalan keresztény közösséget alapított a Római Birodalom keleti részében, így Szíriában, Kis-Ázsiában, a mai Görögország területén, a Balkánon Makedónfában, majd végül Itáliában, ahol vértanúhalált halt.
Az őskereszténységben a zsidókból és pogányokból lett keresztények külön csoportot alkottak. A zsidó-keresztény csoportok főleg Jeruzsálemben, továbbá más palesztinai városokban mintegy szektaként éltek, a pogány-keresztények viszont teljesen elszakadtak a zsidó vallástól. A kereszténység tulajdonképpen a pogány-kereszténységben vált új vallássá. Egy pogány ember számára kereszténnyé lenni annyit jelentat. mint szakítani a többistenhittel, s a zsidó vallás talaján fakadt, de attól több tekintetben eltérő evangélium álláspontjára helyezkedni: hinni abban, hogy az üdvösség Isten ajándéka, amit nem áldozatokkal és szertartásokkal lehet elérni, hanem csak tevékeny hittel, azaz cselekedetekkel, tiszta áhítattal és erkölcsös élettel. Az őskeresztény közösségeknek kezdetben még nem volt szükségük gazdagon berendezett templomokra és áldozatot bemutató papságra. A pogány-kereszténység első és legnagyobb teoretikusa Pál apostol volt. Ő vetette meg a pogány-kereszténység elvi és teológiai alapjait, és ő határolta el a kereszténységet a zsidóságtól éppúgy, mint a pogányságtól. Ő rakta le – ha nem is elsőként, de fennmaradt írásai alapján a legkézzelfoghatóbb módon – Jézus Krisztusnak a kereszténységben.
Forrás: Tarjányi Béla: Keresztény emlékek az első három századból, SzJKB, Bp. 2019.
