FJ 3800->

3800­-3822: A „Mystici corporis” kezd. körlevél, 1943. június 29.

Az Egyház tagjai

{3800} Továbbá amint a természetben a tagoknak nem akármilyen halmaza alkot testet, hanem szükséges, hogy az szervekkel legyen ellátva, azaz olyan tagokkal, amelyeknek különböző működésük van és alkalmas rendszert alkotnak; úgy az Egyház is főként azért mondható testnek, mert célszerűen elrendezett, megfelelően összeillesztett részekből áll, és el van látva különböző, de kölcsönösen egymásnak megfelelő tagokkal. Nem különben írja le az Egyházat az apostol sem, mikor azt mondja: „Amint… egy testben sok testrészünk van, nincs azonban minden testrésznek ugyanaz a rendeltetése, akképpen sokan vagyunk egy test Krisztusban, egyenként azonban egymásnak tagjai” (Róm 12,14).

{3801} Semmiképp sem kell azonban azt gondolni, hogy az Egyház testének ez a rendezett, vagy mint mondani szokás, organikus szerkezete csupán a hierarchia fokozataiban merül ki, vagy pedig, ahogy az ellentétes vélemény tartja, csak karizmatikusokból áll; bár ez utóbbiak, mint csodálatos ajándékok részesei, sohasem fognak az Egyházban hiányozni. …

{3802} Az Egyház tagjai közé azonban valójában csak azokat kell számítanunk, akik az újjászületés fürdőjében részesültek, és az igaz hitet vallják, és sem önként ki nem vonták magukat szánalmas bukással a test szervezetéből, sem a törvényes tekintély nem zárta ki őket valami súlyos vétek miatt. „Ugyanis – mondja az apostol – mi mindnyájan egy Lélekkel egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár pogányok, akár szolgák, akár szabadok” (1Kor 12,13). Amint ugyanis a keresztények igazi közösségében csak egy test, egy Lélek, egy Úr, egy keresztség van, úgy csakis egy hit lehet (vö. Ef 4,5), ezért azt, aki az Egyházra nem akar hallgatni, az Úr parancsa szerint, pogánynak és vámosnak kell tartani (vö. Mt 18,17). Épp azért, egy és ugyanazon Testben és annak egy isteni Lelkében nem élhetnek azok, kiket a hit vagy a kormányzó hatalom elválaszt.

{3803} Nem kell azonban azt gondolnunk, hogy az Egyház Teste … e földi vándorlás idején is csupán oly tagokból áll, kik a szentségben kitűnnek, vagy csak azok közössége alkotja azt, akiket Isten az örök boldogságra eleve elrendelt (vö. az 1201, 1203, 1205 sk., 1221, 2408, 2463, 2472­2478. pontokkal). …

Ugyanis nem minden bűn, nem is minden súlyos bűn választja el természeténél fogva az embert az Egyház Testétől, amint azt a szakadárság, eretnekség és hittagadás teszi. Nem is távozik el minden élet azoktól, akik, bár vétkükkel a szeretetet és az isteni kegyelmet elvesztették (vö. az 1544, 1578, 1963 sk. pontokkal) és ezért természetfölötti érdemeket nem szerezhetnek, de a hitet és a keresztény reményt megtartják, és kiket a Szentlélek tanácsai és ösztönzései, mennyei fénnyel megvilágosítva üdvös félelemre indítanak, valamint imára és bűnbánatra serkentenek.

A püspökök ténykedése Krisztus misztikus Testében

{3804} Amit pedig most az egyetemes Egyházról mondottunk, az áll minden egyes keresztény közösségről, a keletiekről éppúgy, mint a nyugatiakról, akik mind az egyetlen katolikus Egyházat alkotják, tekintve, hogy ezeket is Krisztus Jézus kormányozza saját püspökeik szavával és hatalmával. Ezért a Főpásztorokat nemcsak az egyetemes Egyház különös jelentőségű tagjainak kell tekinteni az egész Test isteni Fejével való egészen szoros kapcsolatuk miatt, amelyről méltán nevezik őket „legfontosabb szerveknek Urunk tagjai között” (Nagy Szent I. Gergely), hanem ami saját egyházmegyéjüket illeti, mindegyikük Krisztus nevében legelteti és vezeti igazi pásztorként a reá bízott nyájat (vö. a 3061. ponttal); ezt azonban nem teljesen önálló joghatóság alapján teszik, hanem a római pápa jogos hatalmának alávetve, jóllehet saját, hivatalukból eredő joghatósággal bírnak, melyet közvetlenül maga a pápa ad meg nekik. Ezért a népnek, mint Isten rendelte apostolutódokat kell őket tisztelnie.

A misztikus Test tagjainak együttműködése a Fővel

{3805} Nem kell azonban azt gondolni, hogy Krisztus, a Fej, minthogy oly magasan áll fölöttünk, nem szorul rá a Test segítségére. Erről a titokzatos Testről is áll ugyanis, amit Szent Pál az emberi testről állít: „Nem mondhatja a fő a lábaknak, nincs rátok szükségem.” (1Kor 12,21) Az egészen nyilvánvaló, hogy a keresztények mindenképp rászorulnak az isteni Megváltó segítségére, mert ő maga mondta: „Nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5), és mert e titokzatos Test minden növekedése a maga épülésére Krisztustól, a Főtől ered (vö. Ef 4,16; Kol 2,19). Azonban bármily csodálatosnak látsszék is, Krisztusról is azt kell tartanunk, hogy szüksége van tagjaira. Éspedig először is azért, mert Jézus Krisztus személyét a pápa képviseli, akinek, hogy össze ne roskadjon főpásztori hivatalának terhe alatt, számos segítőtárssal kell megosztania gondjait, és mindennap szüksége van az egész Anyaszentegyház együttes imáinak támogatására.

Továbbá Üdvözítőnk, amennyiben saját maga láthatatlanul kormányozza az Egyházat, a Megváltás művének végrehajtásában titokzatos Testének tagjait is segítségül akarja hívni. Ez azonban nem azért van így, mintha ő rászorulna erre, vagy erői elégtelenek volnának, hanem mert tiszta Jegyesének nagyobb megtiszteltetése céljából ő maga így rendelkezett. Míg ugyanis kereszthalálával a megváltás felbecsülhetetlen kincsét Egyházának ajándékozta annak közreműködése nélkül, addig e kincs szétosztásának megszentelő művét nemcsak megosztja tiszta Jegyesével, hanem úgy akarja, hogy ez bizonyos szempontból az ő munkájának is gyümölcse legyen.

A mód, ahogyan Krisztus él az Egyházban

{3806} … A  Krisztus Teste elnevezést nem csupán abból kell magyarázni, hogy Krisztust misztikus Teste Fejének kell tartanunk, hanem abból is, hogy úgy tartja fenn az Egyházat, és valamiképp úgy él benne az Egyházban, hogy az Krisztusnak mintegy második énjét alkotja. …

Nem úgy kell azonban érteni ezt a gyönyörű elnevezést, mintha az a felfoghatatlan kapcsolat, amellyel az Isten Fia meghatározott emberi természetet vett magára, az egész Egyházra kiterjedne (vö. a 3816. ponttal), hanem azt jelenti, hogy Üdvözítőnk legsajátosabb javait úgy közli az Egyházzal, hogy ez Krisztus képmását egész látható és láthatatlan életműködésében a lehető legtökéletesebben kifejezésre juttatja. Az úgynevezett jogi küldetés által ugyanis, amellyel az isteni Megváltó apostolait úgy küldötte a világba, miként őt magát az Atya (vö. Jn 17,18; 20,21), ő maga az, aki az Egyház révén keresztel, tanít, kormányoz, old és köt, felajánlja és bemutatja az áldozatot.

Azzal a magasabb rendű, egészen benső és megfoghatatlan közléssel pedig, … Krisztus Urunk Egyházát a maga fensőbb életével élteti, annak egész Testét a maga isteni erejével átjárja, és úgy táplálja, úgy tartja fönn a Testben elfoglalt helyük szerint az egyes tagokat, ahogyan a szőlőtő táplálja és teszi gyümölcsözővé a vele összenőtt szőlővesszőket.

A Szentlélek mint az Egyház lelke

{3807} Ha figyelmes megfontolás tárgyává tesszük ezt a Krisztustól adott erőt és életforrást, ahogy abból minden adomány és teremtett kegyelem fakad, könnyen észrevesszük, hogy ez nem más, mint a Vigasztaló Szentlélek, aki az Atyától és a Fiútól származik, és akit különösképpen is „Krisztus Lelkének” vagy „a Fiú Lelkének” mond a Szentírás. (Róm 8,9; 2Kor 3,17; Gal 4,6). …

És egyedül Krisztus az, aki nem mértékkel kapta ezt a Lelket (vö. Jn 3,34), míg a misztikus Test tagjai csakis Krisztus adományozásának mértéke szerint részesülnek benne, magának Krisztusnak a teljességéből (vö. Ef 1,8; 4,7). És miután Krisztus megdicsőült a keresztfán, Lelke túláradó bőségben tölti el az Egyházát, hogy az, valamint minden egyes tagja napról-napra mindinkább hasonló legyen Üdvözítőnkhöz. Krisztus Lelke tett bennünket Isten fogadott fiaivá (vö. Róm 8,14­17; Gal 4,6 sk.), hogy egykor majd „mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén az Úr dicsőségét, ugyanazon képmássá változzunk át dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3,18).

{3808} Krisztus e Lelkének, mint láthatatlan princípiumnak kell tulajdonítanunk a Test összes részeinek kapcsolatát is egymással éppúgy, mint fenséges Fejükkel, mert az egész Szentlélek lakozik a Fejben, az egész a Testben, az egész minden egyes tagban. Ezeket azonban különböző módon részesíti segítő jelenlétében, különböző tisztségeik és kötelességeik szerint, lelki egészségük nagyobb vagy kisebb fokának megfelelően. Neki, az ő életadó égi leheletének köszönhető minden életműködés a Test valamennyi részében, sőt maga az üdvösség is. Ő az, aki bár maga is jelen van és isteni módon működik minden egyes tagban, mindazonáltal az alárendeltekben feljebbvalóik útján is működik; ő végül az, aki kegyelmének közlésével Egyházának szüntelen gyarapodását biztosítja, de nem hajlandó megszentelő kegyelmével a Testtől teljesen elszakadt tagokban lakozni. Jézus Krisztus Lelkének ezt a jelenlétét és működését … XIII. Leó pápa „Divinum illud” kezdetű körlevelében e tömör rövidségű szavakban foglalta össze: „Elég annyit mondanunk, hogy míg Ërisztus az Egyház Feje, a Szentlélek Lelke az Egyháznak”.

A misztikus Test természete

{3809} Térjünk át már most annak a kifejtésére és megvilágítására, hogy Krisztus Testét, az Egyházat misztikusnak, azaz titokzatosnak kell nevezni. És nem is csak egy ok szól e kifejezés mellett. Ez által ugyanis az Egyház szociális Testét, amelynek Krisztus a feje és vezetője, egyrészt az Ő fizikai testétől különböztetjük meg, amelyet a Szűzanyától vett, mely most az Atya jobbján ül és az Eucharisztia fátyla mögött rejtőzik; másrészt pedig, ami a mostani tévedések miatt még fontosabb, megkülönböztetjük minden más testtől is, legyen az akár fizikai, akár erkölcsi jellegű.

{3810} Míg ugyanis a természetes testben az egység elve úgy fűzi egybe a részeket, hogy azok közül egynek sem lehet saját, önálló léte, addig a titokzatos testben bármennyire is benső az összekötő erő, mégis csak úgy kapcsolja egymáshoz a tagokat, hogy mindegyikük teljes és sajátos személyiséggel rendelkezik. Ehhez járul, hogy az egész és az egyes tagok közti kölcsönös viszonyt tekintve valamennyi fizikai élő testben az egyes tagok végeredményben mind csak az egész szervezet javát szolgálhatják; az emberek közt fennálló bármely társas tömörülésnek viszont, a tagok személyi jellege folytán, végsőképp, mint legtávolabbi hasznossági célra, minden egyes tag javára kell törekednie. …

{3811} Ha a titokzatos testet az ún. morális, azaz erkölcsi testtel hasonlítjuk össze, akkor is meg kell állapítanunk, hogy nem valami csekély, sőt igen súlyos és nagyjelentőségű eltérés mutatkozik köztük. Az erkölcsi testületben ugyanis nincs más egyesítő tényező, mint a közös cél és az erre irányuló összefogás a tekintély révén, míg abban a titokzatos testben, amelyről tárgyalunk, ehhez az összefogáshoz más belső egyesítő tényező járul, mely valósággal jelen van és erőt képvisel az egész szervezetben éppúgy, mint annak egyes részeiben, és kimagasló természeténél fogva messze fölülmúlja minden fizikai test vagy erkölcsi testület egyesítő erejét. Ez a tényező… nem a természetes, hanem a természetfölötti rendhez tartozik, sőt önmagát tekintve végtelen és nem teremtett dolog: maga az Isten Lelke, aki … „mint egyetlen és ugyanaz az egész Egyházat betölti és egyesíti” (Szent Tamás).

Krisztus lelkének tudása

{3812} Azonban az a szeretetteljes ismeret, mellyel az isteni Megváltó megtestesülésének első pillanatától fogva kísér minket, minden kutató emberi elme képességét fölülmúlja; mert alig hogy méhébe fogadta az Istenanya, máris Isten boldogító látásának örvendett, és ezáltal a titokzatos Test minden tagját szakadatlanul, folytonosan szemmel tartja, és üdvözítő szeretetével átkarolja.

Az Egyház mint Krisztus teljessége

{3813} Krisztus ugyanis, amint azt föntebb részletesen kifejtettük, Lelke által van bennünk jelen. Ezt a Lelket közli velünk, és úgy működik bennünk általa, hogy azt kell mondanunk: azt az isteni tevékenységet, melyet a Szentlélek a lelkekben kifejt, Krisztus is műveli bennünk. …

Krisztus Lelkével való egységünk azzal az eredménnyel is jár, hogy … az Egyház mintegy a Megváltó kiegészítése és teljessége lesz; Krisztus ugyanis minden szempontból szinte beteljesedik az Egyházban. Ez a kifejezés magyarázza meg, … hogy a misztikus Fő, Krisztus és az Egyház, mely itt a földön mintegy második Krisztusként az Ő személyét képviseli, hogyan alkothat egy új embert, melyben a kereszt üdvszerző műve állandósul és az ég a földdel összekapcsolódik: Krisztust értjük, a Főt és a Testet, az egész Krisztust.

A Szentlélek bennlakása a lelkekben

{3814} Ha azonban nem akarnak a valódi tantól, az Egyház helyes tanításától eltévelyedni, tartsák magukat ahhoz a közös és vitathatatlan tételhez, hogy el kell vetni a misztikus egyesülésnek minden olyan módját, mely által a keresztény hívők bármily szempontból elhagynák a teremtmények rendjét, és helytelenül az istenségbe hatolnának, úgyhogy akárcsak egyetlen egy isteni tulajdonságot is sajátjuknak lehessen mondani. Azonkívül azt is véssék minden kétséget kizáróan elméjükbe, hogy ezekben a kérdésekben mindent a Szentháromság közös megnyilatkozásának kell tekinteni, amennyiben ezekben Istenről mint legfőbb létrehozó okról van szó.

{3815} Arra is ügyelniük kell, hogy elrejtett misztériumról van szó, melyet e földi számkivetés idején teljesen át nem tekinthetünk és melyet emberi nyelv sohasem tud egészen kifejezni. Azt mondjuk, hogy bennünk laknak az isteni személyek, amennyiben az értelmes élő teremtményekben kifürkészhetetlen módon jelen vannak, és a teremtmények ismerete és szeretete eléri őket. Azonban valami természetet fölülmúló, teljesen bensőséges, egyedülálló módon. Hogy pedig legalább némileg közelebb jussunk ennek a megismeréséhez, nem szabad elhanyagolni azt az utat, azt a szempontot, melyet a Vatikáni Zsinat (vö. a 3015. ponttal) az ilyen dolgokban nagyon ajánl; ez abban áll, hogy ha legalább valami kevéssel több fényt akarunk deríteni Isten titkainak megismerésére, a misztériumokat összehasonlítjuk egymással és legfőbb céljukkal, amelyre irányulnak. Helyénvaló tehát, hogy bölcs Elődünk, boldog emlékezetű XIII. Leó pápa, mikor erről a Krisztussal való kapcsolatunkról és a bennünk lakó isteni Vigasztalóról beszélt, arra a boldog színről-színre való látásra irányította tekintetét, amelyben egykor a mennyben ez a misztikus egyesülés beteljesedését és tökéletesedését fogja elérni. „Ez a csodálatos kapcsolat, úgymond, melyet a bennünk-lakozás nevével jelzünk, csak körülményei által, azaz helyzetében különbözik attól az egységtől, mellyel Isten a menny lakóit emeli boldogítva magához”. Márpedig abban az Isten színelátásban valami teljesen kifejezhetetlen módon alkalmunk nyílik arra, hogy elménk szemével, fensőbb megvilágosítás segítségével, szemléljük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, az örökkévalóságon át közelről legyünk jelen az isteni Személyek eredéseinél és olyan öröm boldogítson bennünket, amely egészen hasonló ahhoz, mely által a szent és osztatlan Háromság boldog.

A lelkiélet hamis törekvései

{3816} Akadnak ugyanis, akik nem veszik eléggé figyelembe, hogy Pál apostol erről a kérdésről csak átvitt értelemben beszélt, és nem különböztetve meg kellőképpen a fizikai test, a morális test, a misztikus test sajátos és egymástól eltérő jelentését, hamis egység-fogalmat állítanak fel; ugyanis isteni Megváltónkat és az Egyház tagjait egy fizikai személyben akarják egyesíteni, összeötvözni, s egyrészt isteni sajátságokat tulajdonítanak az embernek, másrészt, hogy Krisztus Urunk tévedéseknek és a rosszra való emberi hajlam részese lenne. Az ilyen hamis tan távol áll a katolikus hittől, a Szentatyák tanításától, de ellenkezik a nemzetek apostolának felfogásával és véleményével is; hiszen Szent Pál egybekapcsolja ugyan valami csodálatos egyesüléssel Krisztust és az Ő titokzatos Testét, de szembe is állítja egyiket a másikkal, mint Jegyest a Jegyessel (vö. Ef 5,22 sk.).

{3817} Nem kevésbé tér el az igazságtól azoknak a veszélyes tévedése sem, kik abból a titokzatos kapcsolatból, mely mindannyiunkat Krisztushoz fűz, valami egészségtelen úgynevezett quietizmust igyekeznek levezetni; e felfogás minden keresztény lelki életét és az erényekben való haladását egyedül az isteni Lélek tevékenységének tulajdonítja, s kizárja és háttérbe szorítja azt a velejáró, mintegy segítő munkát, melyet nekünk kell végeznünk. Nyilvánvalóan senki sem tagadhatja, hogy Jézus Krisztus Szent Lelke az egyetlen forrás, melyből minden természetfeletti erő az Egyházra és annak tagjaira árad. …

Hogy azonban az emberek kitartsanak a szentség gyakorlatában, hogy buzgón gyarapodjanak a kegyelemben és az erényekben, továbbá, hogy ne csak maguk törjenek serényen a keresztény tökéletesség csúcsai felé, hanem tőlük telhetőleg másokat is erre lelkesítsenek, mindezt csak akkor akarja művelni a mennyei Lélek, ha az emberek maguk is nap-nap után szorgos munkával közreműködnek ebben. Mert amint Szent Ambrus mondja: „nem az alvóknak jutnak a mennyei adományok osztályrészül, hanem a törekvőknek”. Hiszen ha már e halandó testünk tagjait is csak szüntelen gyakorlat teszi erősekké és egészségesekké, sokkal inkább áll ez Jézus Krisztus szociális Testére, melyben mindenegyes tag megtartja szabadságát, öntudatos cselekvésmódját. Ezért van, hogy aki azt mondta: „Élek, pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20), habozás nélkül állítja: „Az Ő kegyelme (ti. Istené) nem volt bennem eredménytelen, sőt valamennyiüknél többet munkálkodtam, nem ugyan én, hanem Isten kegyelme énvelem” (1Kor 15,10). Nyilvánvaló tehát, hogy ez a megtévesztő tanítás nem a keresztény hívek lelki haladására használja fel a szóban forgó misztériumot, hanem sajnálatos módon romlásukra fordítja.

{3818} Ilyen eredménnyel jár azoknak a téves nézete is, akik szerint nem kell oly nagyra becsülni a bocsánatos bűnök gyónását, és többre tartják azt az általános bűnvallást, melyet Krisztus Jegyese naponként tesz az Úrban vele egyesült fiaival, mikor a papok Isten oltárához közelednek. Kétségtelen, hogy … sokféle és nagyon dicséretes módon lehet e bűnökre bocsánatot nyerni; de ahhoz, hogy napról-napra serényebben haladjon valaki az erény útján, nagyon is ajánlatosnak tartjuk a gyakori szentgyónás jámbor szokását, melyet nem a Szentlélek sugallata nélkül vezetett be az Egyház, mert hiszen e szokás növeli a helyes önismeretet, erősíti a keresztény alázatosságot, gyökeresen kiirtja az erkölcsi hibákat, szembeszáll a lélek hanyagságával és lanyhaságával, megtisztítja a lelkiismeretet, erősíti az akaratot, lehetővé teszi az üdvös lelkivezetést, és magának a szentségnek erejével gyarapítja a kegyelmet.

{3819} Vannak továbbá, kik szinte nem is tartják hatékonynak imáinkat, és kik arról igyekeznek az embereket meggyőzni, hogy az a könyörgés, melyet magánosan emel valaki az Istenhez, keveset ér, és voltaképpen inkább a nyilvános, az Egyház nevében végzett imának van értéke, mert az Jézus Krisztus titokzatos Testéből ered. …

{3820} Nem hiányoznak végül olyanok sem, akik azt mondják, hogy könyörgéseinket nem magához Jézus Krisztus személyéhez, hanem inkább Istenhez, az Örök Atyához kell intéznünk Krisztus által, mivel Üdvözítőnk, mint titokzatos Testének Feje, csak „közvetítő az Isten és az emberek között” (1Tim 2,5). Ez azonban nemcsak az Egyház szellemével és a keresztény szokással ellenkezik, hanem az igazságot is megcsorbítja. Krisztus ugyanis, … mindkét természetében Feje az egész Egyháznak; egyébként ő maga is ünnepélyesen biztosított arról, hogy „ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megcselekszem azt” (Jn 14,14). Igaz, főképp a szentmiseáldozatban – ahol ő maga a pap és az áldozat, és így különösképpen tölti be a kiengesztelő szerepét – a könyörgések leginkább az Egyszülött Fiú által jutnak az Örök Atyához, mégis gyakran még magában a szentáldozatban is az isteni Megváltóhoz intézzük imáinkat. …

Az emberek üdvössége a látható Egyházon kívül

{3821} (Meghívjuk mindnyájukat), kik nem tartoznak a katolikus Egyház látható szervezetéhez, hogy … törekedjenek szabadulni abból a helyzetből, melyben nem lehetnek biztosak örök üdvösségük felől; mivelhogy öntudatlan vágyódásuk a Megváltó titokzatos Testével kapcsolatba hozza ugyan őket, mégis oly sok, oly nagy mennyei adománynak, segítségnek vannak híjával, amit csak a katolikus Egyházban tudnak elnyerni. Kapcsolódjanak hát be a katolikus egységbe, egyesüljenek velünk Jézus Krisztus Testének szervezetében, forrjanak össze az egy Fővel, a dicsőséges Szeretet társadalmában. (l. Gelasius)…

{3822} De ha kívánjuk is, hogy szüntelen szálljon Isten felé az egész titokzatos Testnek ez az imája, hogy az eltévelyedettek mindnyájan mielőbb térjenek Jézus Krisztus egyetlen aklába, mégis hangsúlyozzuk, hogy mindenképpen szükséges, hogy ez önként és szabadon történjék, mivel senki sem hisz másként, mint a maga akaratából (Szent Ágoston). Így ha a hitetlent arra kényszeríti valaki, hogy a templomba menjen, az oltárhoz közeledjék, a szentségekhez járuljon, nincs benne kétség, hogy az ilyen mégse válna igazi kereszténnyé; hiszen a hit az, ami nélkül „lehetetlen Istennek tetszeni” (Zsid 11,6) s e hitnek az akarat és értelem szabad alávetéséből kell fakadnia (vö. a 3008. ponttal). Ha tehát az Apostoli Szentszék állandó tanítása ellenére (vö. a 3176. ponttal) megesnék, hogy valakit akarata ellenére kényszerítenek a katolikus hit fölvételére, Mi hivatalunk tudatában nem tehetünk mást, mint hogy elítéljük az ilyen eljárást. …

 3825­-3831: A „Divino afflante Spiritu” kezdetű körlevél, 1943. szeptember 30.

A Vulgáta hitelessége

{3825} Ami a Trienti Zsinatnak azt a határozatát (vö. az 1506. ponttal) illeti, hogy „mindannyian hitelesként használják” a latin Vulgáta fordítást, mindenki tudja, hogy az csak a latin egyházra vonatkozik, mégpedig a Szentírás nyilvános használatát illetően, de kétségkívül semmi módon sem csorbítja az eredeti szövegek tekintélyét és erejét. Egyéb okok közt már csak azért sem, mert akkor szó sem volt az eredeti szövegekről, hanem csak azokról a latin fordításokról, amelyek akkoriban közkézen forogtak. A Zsinat úgy határozott, hogy ezek között joggal illeti elsőség azt, „amelyet az Egyház annyi évszázados használat révén elfogadott”.

Így tehát a Vulgáta kiváló tekintélyét, vagy mint mondják, hitelességét, a Zsinat mindenekfölött nem kritikai meggondolásokból kiindulva alapozta meg, hanem sokkal inkább abból a törvényes használatból, amelyben annyi század folyamán az Egyház részéről részesült. Ez a használat egymagában is bizonyítja, hogy hit és erkölcs dolgában minden tévedéstől mentes, úgyannyira, hogy – amint azt az Egyház hirdeti és megerősíti – biztosan és tévedéstől való félelem nélkül idézhető vitatkozások, előadások és szentbeszédek alkalmával, de a nevezett hitelesség inkább jogi, mint kritikai jellegű.

Éppen ezért a Vulgáta tekintélye tan dolgában nem akadályozza, sőt manapság inkább követeli, hogy ugyanazt a tanítást bizonyítsák és megerősítsék maguk az eredeti szövegek, és hogy állandóan azoknak a segítségéhez folyamodjanak, mint amelyek egyre világosabbá teszik és alátámasztják a Szentírás helyes értelmét.

Éppoly kevéssé tiltja a Trienti Zsinat határozata, hogy a hívek használatára s javára, valamint az Isten szavának könnyebb megértése végett modern nyelvű fordítások készüljenek, mégpedig egyenesen az eredeti szövegek alapján, mint ahogy tudomásunk szerint már vannak is ilyenek sok helyütt, dicséretes módon, az egyházi hatóság jóváhagyásával.

A Szentírás betű szerinti és lelki értelme

{3826} A katolikus szentírás-magyarázónak a régi nyelvek birtokában és a kritika segédeszközeivel fölvértezve arra kell vállalkoznia, hogy a szent könyvek igazi értelmét kibogozza és mások elé tárja. Ez a reábízott feladatok közt az elsődleges feladat. E munka közben tartsák szem előtt a magyarázók, hogy az ő főgondjuk annak a megkülönböztetése és világos megállapítása, ami a Szentírás szavainak, mint mondják, szószerinti értelme … Így tehát nyelvismeretükkel az összefüggésre támaszkodva és egyéb hasonló helyekkel igazolva, mutassák meg serényen a szavak eredeti értelmét. Ezeket az eszközöket szokás fölhasználni tisztán profán írók műveinek magyarázatánál is abból a célból, hogy egészen világos legyen a szerző gondolata.

De a Szentírás magyarázói, tudva, hogy az ő esetükben az Isten által sugalmazott igéről van szó, amelynek őrzését és magyarázatát ugyancsak Isten bízta az Egyházra, nem kevesebb figyelemmel tartsák szem előtt az egyházi tekintély magyarázatait, a Szent Atyák által adott kifejtést ugyanúgy és a „hithasonlóságot” (analógia fidei) is, mint azt oly bölcsen hangsúlyozta XIII. Leó „Providentissimus Deus” körlevelében (vö. a 3283. ponttal). … Különösképpen azon legyenek, hogy ne csak a történelemre, régiségtanra, nyelvészetre és egyéb rokontudományokra vonatkozó kérdéseket fejtsék ki – mint azt bizonyos magyarázatokban kifogásoljuk –, hanem igenis fölhasználva e tudásukat abban a mértékben, ahogy segítik az exegézist, mutassák meg különösen, miben áll minden könyv vagy szöveg tanítása a hit és erkölcs tekintetében, olyképpen, hogy az ő magyarázatuk ne csak a hittudósoknak legyen segítségére a hittételek kifejtésére és alátámasztására irányuló fáradozásukban, hanem segítse a papokat is, amikor a népnek a keresztény tanítást kifejtik, az összes hívek számára pedig végül szent és keresztényhez méltó életet alapozzon meg.

{3827} Ha e kimondottan teológiai magyarázatot nyújtják, mint említettük, hatékonyan elhallgattatják azokat, akik azt állítják, hogy alig találnak a szentírás-magyarázatokban valamit, ami értelmüket Istenhez emeli, lelküket táplálja és a benső életet előmozdítja, s ezért fennen hangoztatják, hogy bizonyos lelki és misztikus magyarázathoz kell visszatérni (vö. 3792 sk. pontokkal).

{3828} Annyi viszont bizonyos, hogy nem kell kirekeszteni a Szentírásból minden értelmezést. Mert azokat a dolgokat, amelyekről az Ószövetségben szó volt, és amelyek ott történtek, Isten bölcsen úgy rendezte el, hogy az, ami megtörtént, lelki értelemben, előlegezett jelképe legyen annak, aminek a kegyelem újszövetségi törvényében kellett megvalósulnia. Ezért a szentírás-magyarázónak éppoly tüzetesen ki kell fejtenie a lelki értelmet is, föltéve, hogy kézenfekvő, és hogy Isten azt adni akarta –, mint ahogy kifejti a tulajdonképpeni, vagy mint mondják, szószerinti értelmet, amelyet a szentíró tervezett és kifejezésre juttatott. Valójában csak Isten ismerhette és nyilatkoztathatta ki nekünk ezt a lelki értelmet.

Hogy létezik ilyen értelmezés, jelzi és tanítja az evangéliumokban maga az isteni Üdvözítő. A Mester példájára mellette tesznek bizonyságot az apostolok is, szóban és írásban. Ezt mutatja az egyházi hagyomány által szüntelenül átszármaztatott tan. Ezt hirdeti végre, ősidőktől a liturgia, amaz ismert elv alapján: „Lex precandi lex credendi est” (Az imádság törvénye a hit törvénye) (vö. a 246. ponttal). Így tehát a katolikus szentírás-magyarázóknak világosan fel kell  tárniuk ezt a lelki értelmet, amelyet maga az Isten kívánt és rendelt, azzal az igyekezettel, amelyet az isteni szó méltósága megkövetel. De gondosan óvakodjanak attól, hogy a Szentírás eredeti értelmeként tüntessék fel a dolgok egyéb átvitt jelentését.

Irodalmi műfajok a Szentírásban

{3829} A szentírás-magyarázónak ezért minden szorgalmával meg kell állapítania, anélkül, hogy az újabb kutatás nyújtotta tudást elhanyagolná, milyenek voltak a szentíró vagy bibliaíró sajátosságai és életkörülményei, milyen korban élt, milyen szóbeli és írásos forrásokat használt, milyen nyelvjárást alkalmazott. Ily módon tökéletesebben megismeri a bibliaírót és hogy mit akart elérni művével. Mindenki számára nyilvánvaló: a kifejtő magyarázat legfontosabb szabálya, hogy pontosan meg kell határozni, mit szándékozott az író mondani.

{3830} Ámde a régi keleti szerzők szavaiban és írásaiban egyes kitételek irodalmi jelentése nem egészen olyan világos, mint a mai íróknál. … A régi keletiek ugyanis gondolataik kifejezésére sokszor nemcsak más szóalakzatokat és beszédformákat használtak, mint mi, hanem sokszor olyanokat alkalmaztak, melyek saját koruk és vidékük embereinél szokásosak voltak. A magyarázó előzetesen nem tudja rögtön megállapítani, melyek ezek a beszédformák, hanem csak a régi keleti írók szorgalmas tanulmányozásának segítségével. …

Ez a tanulmányozás egyúttal világosan kimutatta, hogy a zsidó nép a történetírásban a hozzánk eljutott híradások régiségét, valamint a tények visszaadásának hűségét tekintve a régi Kelet minden más népét jelentősen felülmúlja. Mindez oly előny, melynek alapja bizonyára az isteni sugalmazás égi ajándékában és a bibliai történet előadásának igazán vallásos célkitűzésében rejlik.

Akinek azonban helyes fogalma van a Szentírás sugalmazásáról, az nem fog csodálkozni amiatt, hogy a szentíróknál, mint más régi szerzőnél is megtörténik, mégis fordulnak elő bizonyos ábrázolás- és előadásformák, bizonyos sajátosságok, melyek kiváltképp a sémi nyelvekben lelhetők fel, állítások, melyeket megközelítőknek nevezhetnénk, túlzón jelképes beszédek, sőt néha látszólag ellentmondó kifejezések, melyek arra szolgálnak, hogy az előadott tények erősebben vésődjenek az emlékezetbe. Hiszen a szentkönyvekből egy sem hiányzik ama beszédmódok közül, amelyeket régen az emberi nyelv, főleg Keleten, a gondolatok kifejezésére használni szokott, de csak úgy, hogy a használt beszédmód semmiképp sem mond ellent Isten szentségének és igazságosságának. Már a mindig éleselméjű Szent Tamás is mondja: „A Szentírás az istenit olyan alakban állítja elénk, amint azt az emberek tenni szokták”.

… Gyakran ugyanis, ha egyes emberek újra meg újra kifogásolják, hogy a szentírók eltértek a történelmi hűségtől, vagy kevésbé hűségesen adták elő a tényeket, nyilvánvaló, hogy csak azokat a régieknél szokásban lévő beszédmódokat és elbeszélő műfajokat alkalmazták, amelyeket a kölcsönös érintkezésben mindenütt használni szoktak, és a mindennapi használatban elismerten megengedettnek tekintettek.

A tudományos bibliakutatás szabadsága

{3831} A szentírástudomány képviselőinek tehát erre is kellő figyelemmel kell lenniük, és semmit sem szabad figyelmen kívül hagyniuk, ami újat a régi történelem és irodalomtörténet kutatása felszínre hozott, és ami elősegíti, hogy a régi írók szándékát, gondolkodás – írás – és elbeszélésmódját helyesen megértsük… Minden emberi megismerés, ha nem is vallásos természetű, már önmagában tartalmazza saját méltóságát és nagyságát, minthogy véges részesedés Isten vég nélküli megismerésében. Ha pedig arra használják, hogy olyan kérdéseket világítsanak meg vele erősebben, melyek az Istenre vonatkozó dolgokat érintik, akkor azáltal új, magasabb méltóságot és mintegy felavatást nyernek. … A katolikus szentírás-magyarázónak, akit alkotó és erős szeretet lelkesít szakmája iránt és az Anyaszentegyháznak őszinte híve, semmi esetre sem szabad magát távol tartania attól, hogy újra meg újra a bonyolult, mindezideig megoldatlan nehézségekhez nyúljon, de közben a világi tudományok eredményeivel is számot vessen. E derék tudósok munkásságát nemcsak helyesléssel és igazságossággal, hanem szeretettel is kell megítélnünk. E kötelességre gondoljon az Egyház többi fia is, és mindenekelőtt tartsa magát távol attól a kevésbé okos törekvéstől, mely azt mondja, minden újat, már azért is, mert új, támadni vagy kétségbe kell vonni. Különösen is tartsák szem előtt, hogy az Egyház hozott rendelkezései és törvényei a hit- és erkölcstanra vonatkoznak, és a sok dolog közt, melyet a Szentírás, a törvénykönyvek és a történeti könyvek, a bölcsesség- és prófétai irodalom tartalmaz, csak kevés akad, melynek értelmét az Egyház hivatalos tekintélye megmagyarázta, és oly pontok sem akadnak sokkal számosabban, melyekben a Szent Atyák megegyeznek. Ennek következtében sok, mégpedig egészen fontos olyan kérdés van, melynek magyarázásánál és tárgyalásánál a katolikus szentírás-magyarázónak teljes mértékben szabad és kell is használnia éleslátását és tehetségét, hogy teljes erejéből munkálkodjék a közjó előmozdítására, az egyházi tudomány állandó előhaladására, az Egyház megvédésére és megbecsülése fokozására.

 3832­-3837: A Szent Penitenciária eligazítása, 1944. márc. 25.

Többeknek egyszerre történő feloldozása

{3832} A Szent Penitenciária – hogy a kételyeket eloszlassa arra vonatkozólag, lehetséges-e felhatalmazás a dolgok bizonyos körülményei között arra, hogy szentségi feloldozást adjanak általános formaság, vagyis közös feloldozás révén, amely úgy történik, hogy előzetesen a krisztushívők egyenként nem gyóntak meg – a következőképpen nyilatkozik:

{3833} 1. A papok, bár a szentségi gyónások meghallgatására nincs hivatalos jóváhagyásuk, élvezik a felhatalmazást, hogy feloldozzák általános módon és egy helyen együtt:
a) a katonákat, ha ütközet fenyeget vagy már folyik is, és ők szembeállnak a halállal; ekkor a katonák nagy száma vagy a szűkös idő miatt egyenként nem lehet őket meghallgatni. Ha a körülmények mégis olyanok, hogy vagy erkölcsileg lehetetlen, vagy nagyon nehéznek látszik a katonákat feloldozni, ha már fenyeget az ütközet vagy folyik is, akkor szabad őket azonnal feloldozni, mihelyt szükségesnek ítélik.
b) a polgári személyeket és a katonákat, fenyegető halálveszély esetén, miközben folynak az ellenséges betörések.

{3834} 2. Azokat az eseteket kivéve, amelyekben halálveszélyről van szó, nem szabad több személyt egy helyen, együtt szentségileg feloldozni, vagy egyéneket, akik csak félig gyóntak meg, csak azért, mert a gyónók nagy számban gyűltek össze, ami például előfordulhat valamelyik nagy ünnepen vagy a búcsú napján (vö. a XI. Ince pápától 1679-ben elítélt 59. tétellel, l. a 2159. pontot): szabad azonban, ha ehhez más, egészen súlyos és sürgető szükségszerűség járul, amely arányban van a gyónás teljességére vonatkozó isteni parancs komolyságával, például ha a gyónók – egyébként teljesen önhibájukon kívül – sokáig kénytelenek lennének nélkülözni a szentségi kegyelmet és a szentáldozást.

{3835} 4. (Egyebek közt, a bűnbánatot tartókat figyelmeztetni kell arra): mindenképpen szükséges, hogy akik csoportosan kaptak feloldozást, utána amikor először részesülnek a bűnbánat szentségében, súlyos bűneiket, amelyeket ezt megelőzően nem gyóntak meg, egyenként szabályszerűen meg kell gyónniuk.

{3836} 5. A papok nyíltan mondják meg a hívőknek, szigorúan tilos, hogy – bár tudatában vannak a halálos bűnnek, amellyel, ahogy kellett volna, még nem vádolták magukat és nem nyertek rá bocsánatot, és hát isteni avagy egyházi törvény következtében kikerülhetetlen kötelezettség a halálos bűnöket egészükben meggyónni – készakarva elkerülik, hogy eleget tegyenek ennek a kötelezettségnek, várva az alkalmat, amikor együtt egy csoportnak adnak feloldozást.

{3837} 7. Ha van elég idő, ezt a feloldozást a szokott és teljes formasággal kell megadni, éspedig többes számban; egyébként pedig ezt a rövidebb alakot lehet alkalmazni: „Én feloldozlak titeket az összes egyházi büntetések és az összes bűnök alól, az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében”.

3838: A Szent Offícium rendelete, 1944. március 29. (ápr. 1.)

[Ha a házasságot tágabban értelmezzük, a házastársak kölcsönös szeretete is lehet a házasság elsődleges oka és értelme; l. a 3707. pontot.]

A házasság céljai

{3838} Előterjesztés: (Néhány írásban az fogalmazódik meg, hogy) a házasság elsődleges célja nem a gyermeknemzés; vagy: a másodlagos célok nincsenek az elsődleges célnak alárendelve, hanem attól függetlenek.
Ezekben a dolgozatokban a házasság elsődleges céljaként mindenkitől más van megjelölve, mint például: a házastársak az életben és tetteikben való mindennemű közösség révén kiegészítik egymást és személyükben tökéletesednek; a házastársak kölcsönös szeretete és egysége, amelyet ápolni kell, és be kell teljesíteni saját személyük lelki és testi átadásával; és több más ilyen.
Ugyanezekben az írásokban időnként az Egyház tanításában előforduló szavaknak (mint például elsődleges cél, másodlagos cél) olyan értelmet tulajdonítanak, amely ezekkel a szavakkal, a teológusok általános gyakorlata szerint, nem vág egybe.

Kérdés: Vajon elfogadható-e egyes újabb tudósok nézete, akik vagy tagadják, hogy a házasság elsődleges célja a gyermeknemzés és nevelés, vagy azt mondják, hogy a másodlagos célok az elsődleges célnak nincsenek lényegileg alárendelve, hanem egyenlőképpen fontosak és függetlenek?
Válasz (a pápától megerősítve március 30-án): Nemleges.

3839: A Szent Offícium rendelete, 1944. július 19. (21.)

[A „mérsékelt millenarizmus” rendszerének a szerzője, egy Manuel de Lacunza y Diaz nevű pap Juan Josafat Ben-Ezra álnéven 1810 körül könyvet írt a Messiás eljöveteléről, amelyet a Szent Offícium 1824-ben elítélt. Ez ellen a vélemény ellen, amelyet újból feltámasztottak, a Szent Offícium 1941-ben már kiadott egy határozatot, amely hasonló az alább következő dekrétumhoz.]

A millenarizmus (chiliazmus)

{3839} Kérdés: Miként kell ítélkezni a mérsékelt millenarizmus rendszeréről, amely azt tanítja ugyanis, hogy Krisztus Urunk az utolsó ítélet előtt, az összes igaz, akár előzetes vagy nem előzetes föltámadásával, láthatóan el fog jönni erre a földre uralkodás végett.
Válasz (a Pápától megerősítve július 20-án): A mérsékelt millenarizmus rendszerét mint biztosat nem lehet tanítani.

Reklámok