Egyéb kategória bejegyzései

A kereszténység kezdeti terjedése 1.

A kereszténység a Kr.u. 1. században jelent meg a közel-keleten. Az első néhány száz követőből háromszáz év alatt a négy-hatmilliós létszámot is elérte a keresztények száma. Ezt a gyors és látványos növekedést számos tényező tette lehetővé. Mindenek előtt az, hogy zsidók nem csupán a Szentföldön éltek, hanem a környező országokban mindenfelé, az ún. di­aszpórában (`szórványban’) is.

Jézus követői először mindig a szórványban élő zsidó kö­zösségeket keresték fel. Az egységes Római Birodalomban szabadon utazhattak. A Jeruzsálemből menekülő apostolok mindenütt a helyi zsinagógákba mentek, először ott kezdték el hirdetni Jézust, a feltámadást, és az örömhírt, azt hogy a meg­váltás által örökké élhetünk.

Ugyanakkor fontos változást és előnyt jelentett a növeke­désben az is, hogy a zsidók a Szentföldön is, a szórványban is rendre elhatárolódtak a keresztényektől. Az apostoloknak, mindenekelőtt Szent Pálnak döntő szerepe volt abban, hogy a kereszténység és a judaizmus szétválása felgyorsult. A szét­válás ténye segítette a kereszténységet, hogy a zsidó vallás­gyakorlat kötöttségeitől megszabadulva önálló világhódító vallásként induljon el hittérítő útjára.

A legnagyobb feszültséget keltő ok a szétválásra Jézus is­tenségének értelmezése volt. A korai keresztényeknek erős meggyőződése volt, hogy a Bibliában fellelhető hagyomány szerint nyilvánvaló, hogy az egyetlen Isten akarja Jézusnak Is­tenként való tiszteletét. Ez máshoz nem hasonlítható mennyei dicsőség. Az effajta tiszteletadás a hagyományokhoz ragaszko­dó zsidók számára már istenkáromlás volt. Pál apostol, a volt farizeus – akinek a szemei egy időre megvakultak a feltámadt Jézus fényétől, amely a lelkét elárasztotta a damaszkuszi úton ­ vaksággal vádolja azokat a zsidókat, akik képtelenek belátni, hogy a feltámadt Krisztus az Isten dicsőségének hordozója.

A keresztény hit terjesztőinek dolgát nagymértékben meg­könnyítette az is, hogy Nagy Sándornak és utódainak a görög kultúrát terjesztő törekvései következtében ezeken a területe­ken a görög nyelv vált uralkodóvá a közigazgatásban, a keres­kedelemben, a tudomány művelésében és a vallásgyakorlatok során. A hittérítők is görögül szóltak az őket hallgatókhoz (hisz a szórványban élő zsidók is görögül beszéltek), az Ószö­vetség görög fordítását használták, és a keresztények alapmű­vei, az evangéliumok és apostoli levelek is görögül íródtak, azon a görög köznyelven (kojné), amit mindenki megértett.

Péter, Pál, János és Jakab apostolok voltak a korai keresz­ténység leginkább figyelemre méltó vezetői. A kereszténység globális terjedése akkor vett nagyobb lendületet, amikor Pál apostol is csatlakozott hozzájuk. Pál, a tizenharmadik apostol, miután a damaszkuszi úton megtért, Krisztus felé fordult, és elhatározta, hogy hirdetni fogja az Isten Igéjét. Miután jól be­szélt görögül, missziós útjai során számtalan keresztény kö­zösséget alapított a Római Birodalom keleti részében, így Szí­riában, Kis-Ázsiában, a mai Görögország területén, a Balká­non Makedónfában, majd végül Itáliában, ahol vértanúhalált halt.

Az őskereszténységben a zsidókból és pogányokból lett keresztények külön csoportot alkottak. A zsidó-keresztény csoportok főleg Jeruzsálemben, továbbá más palesztinai városokban mintegy szektaként éltek, a pogány-keresztények vi­szont teljesen elszakadtak a zsidó vallástól. A kereszténység tulajdonképpen a pogány-kereszténységben vált új vallássá. Egy pogány ember számára kereszténnyé lenni annyit jelen­tat. mint szakítani a többistenhittel, s a zsidó vallás talaján fakadt, de attól több tekintetben eltérő evangélium álláspontjá­ra helyezkedni: hinni abban, hogy az üdvösség Isten ajándéka, amit nem áldozatokkal és szertartásokkal lehet elérni, hanem csak tevékeny hittel, azaz cselekedetekkel, tiszta áhítattal és erkölcsös élettel. Az őskeresztény közösségeknek kezdetben még nem volt szükségük gazdagon berendezett templomokra és áldozatot bemutató papságra. A pogány-kereszténység első és legna­gyobb teoretikusa Pál apostol volt. Ő vetette meg a pogány-ke­reszténység elvi és teológiai alapjait, és ő határolta el a keresz­ténységet a zsidóságtól éppúgy, mint a pogányságtól. Ő rakta le – ha nem is elsőként, de fennmaradt írásai alapján a legkéz­zelfoghatóbb módon – Jézus Krisztusnak a kereszténységben.

Forrás:   Tarjányi Béla: Keresztény emlékek az első három századból, SzJKB, Bp. 2019.

A mise klasszikus katolikus felfogása

Ez a szócikk egy papi levelezőlistán jelent meg onnan lett részben átemelve:

“… Egyes (katolikus) teológusok ’protestantizáló’ tanítása gyakorlatilag teljesen kiirtotta a magánmiséket, meggyengítette a miseintenciók rendszerét és teljesen kioltotta a papokból azt a tudatot, hogy ő áldozópap, tehát legszemélyesebb és legfontosabb napi feladata a szentmise bemutatása (és a zsolozsma elmondása), ami csak a legsúlyosabb és teljesen rendkívüli akadályok fellépése esetén maradhat el.

Ugyanis a protestáns felfogás a keresztáldozat egyszeriségét és elégséges mivoltát úgy hangsúlyozza, hogy minden emberi közreműködés szükségességét és hatékonyságát kizárja. Az ember nem tud hozzájárulni saját üdvösségéhez, csak hittel elfogadhatja, amit Krisztus tett érte a kereszten. Ezt az áldozatot nem kell sem megújítani, sem megjeleníteni, hiszen egyszer s mindenkorra hatékonyan megváltott minden hívőt.

Bővebben…

A vallás kultúra vagy kapcsolat?

Érdemes odafigyelni azokra a történészekre és történésekre, akik (amik) képesek a globális történelmi folyamatokról szólni és figyelembe veszik  a vallás dogmatikai alapelmeit is. Ilyen pl. Roberto de Mattei, az olasz konzervatív katolikus történész, író, a Római Európai Egyetem professzora is.

RM prof

Így nyilatkozik a professzor egy magyar médiának:
“… a nyugati civilizáció … nem csak a keresztény vallásból áll, mert (annak) része a római jog és a görög filozófia is, de úgy gondolom, hogy az egyetlen helyes definíció mégis a kereszténység.”

A keresztényeknek komolyan kell venni a jelenlegi helyzetüket, hiszen nagyjából húsz év múlva már nem így fog kinézni Európa vallási térképe.

Lásd pl. a dzsihádfigyelő médiumot, vagy Geert Wilders – holland politikus – véleményét pl. Európa jövőjéről. „Meggyőződésem, hogy a zsidó-keresztény gyökereinkből származik a szabadságunk, demokráciánk és minden értékünk.” Vagy a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja véleménye is erre hívja fel a figyelmet, amiről Incze Nikoletta előadására érdemes odafigyelni, amit a Polgárok Házában tartott 2018 áprilisában.

Roberto de Mattei professzor figyelmezteti az európaikat, hogy  “nem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a kultúrának természetfeletti eredete van.”  Valamint szerinte “a szekuláris állam felelős az iszlám előretöréséért.

Nem az a baj ha üldöznek minket, hanem, ha feladjuk az alapelveinket!

Mi lesz belőlünk kereszt(y)ének? (2.)

A szakadásokról a szólva “… ebben az emberek mindkét részről vétkesek” (UR 3) kifejezést használja a zsinati dokumentum.

Turay Alfréd három történelmi szakadást tárgyal:

  1. az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadást, melyet 1965-ben I. Athénagorász pátriárka és VI. Pál pápa találkozásakor állítanak helyre (azaz jelenleg nincs kölcsönös kiátkozás, de a gyakorlati egység sem működik).
  2. az 1378-1417 közötti időszak, amikor az itáliai és francia politikai érdekek miatt három pápa is regnált. Ezt a Konstanzi Zsinat (1414-1417) hozta helyre.
  3. Az 1517-es “reformáció” néven ismert szakadás, melyben a reformált rész rövid időn belül legalább három (Luher-Zwingli-Kálvin) formában indult el. Ezt II. János Pál bocsánatkéréssel és Ferenc pápa pozitív értékelő nyilatkozattal igyekszik orvosolni, amikor 2016. június 26-án kijelentette, hogy  “… Luther szándékai nem voltak tévesek …”.

“… ezek a különvált egyházak és közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában.” (UR 3) írja a dokumentum.

Bővebben…

Eltérő számozás

Az 1963-ban megváltoztatták a korábban használt számozást.

Ha valaki a Schütz-féle Dogmatikában (kiadva 1937) talált denzinger-hivatkozásokat keresi akkor egy átváltó táblázatot kell használnia, hogy a helyes szöveget megtalálja.

Pl: a Dogmatika I. kötet 201. oldalán a lábjegyzetben egy ilyen hivatkozás található, hogy Denz. 1792, ez az FJ 3011-nek felel meg.

Az átváltó táblázat a Hünermann-féle kiadásban megtalálható.