Egyéb kategória bejegyzései

A mise klasszikus katolikus felfogása

Ez a szócikk egy papi levelezőlistán jelent meg onnan lett részben átemelve:

“… Egyes (katolikus) teológusok ’protestantizáló’ tanítása gyakorlatilag teljesen kiirtotta a magánmiséket, meggyengítette a miseintenciók rendszerét és teljesen kioltotta a papokból azt a tudatot, hogy ő áldozópap, tehát legszemélyesebb és legfontosabb napi feladata a szentmise bemutatása (és a zsolozsma elmondása), ami csak a legsúlyosabb és teljesen rendkívüli akadályok fellépése esetén maradhat el.

Ugyanis a protestáns felfogás a keresztáldozat egyszeriségét és elégséges mivoltát úgy hangsúlyozza, hogy minden emberi közreműködés szükségességét és hatékonyságát kizárja. Az ember nem tud hozzájárulni saját üdvösségéhez, csak hittel elfogadhatja, amit Krisztus tett érte a kereszten. Ezt az áldozatot nem kell sem megújítani, sem megjeleníteni, hiszen egyszer s mindenkorra hatékonyan megváltott minden hívőt.

Ezért nincs is különbség halálos és bocsánatos bűn között (hiszen az ember minden tette halálos bűn, csak a hite miatt Isten nem számítja be neki Krisztus érdemeiért), nincs különbség segítő és megszentelő kegyelem között (mert csak megszentelő kegyelem van, ami ha egyszer megszerzik, soha többé el nem veszíthető, még a bűn által sem) és a kegyelem adott kategóriáján belül sincsenek fokozatok, pl. a kegyelem nem csökkenhet és nem is növelhető. Ebből következik, hogy a halál után is csak mennyország van (a hívőknek) és kárhozat (a hitetleneknek), nincs tisztítóhely és nincsenek fokozatok sem a mennyei boldogság vagy a pokoli kínok intenzitásában, mert semmi sem függ az emberi érdemektől, ill. bűnöktől).

Ezzel szemben a katolikus tanítás szerint az ember közreműködése is szükséges ahhoz, hogy a Krisztus által objektíven megszerzett megváltás szubjektív üdvösséggé váljon, ez a közreműködés pedig minden embernél más és más intenzitású, így a hatása és a gyümölcsi is mások. Vagyis az objektíve végtelen értékű keresztáldozat szubjektíve mégis véges hatást eredményez és korlátozott befogadást nyer. Ezért kell, hogy a szentmise, mely Krisztus keresztáldozatának a megjelenítése és folytatása, de egyúttal az Egyház áldozata is, minél gyakrabban bemutatásra kerüljön, és a pap valamint a hívek minél felkészültebben, bűntől minél inkább mentesen vegyenek részt rajta, ill. mutassák be azt.

Tehát a szentmise, mint a Fő, Krisztus áldozata mindig kedves és elfogadott az Atya előtt, de mint a tagok, a pap és a hívek áldozata nem mindig az, nem mindig egyforma mértékben, hanem a pap ill. hívek lelki, erkölcsi állapotának, odaadásának megfelelő mértékben. …

Ezért fontos, hogy a papok igyekezzenek szentül élni és szenteket nevelni. De a mise bemutatásának gyakorisága ill. a misék száma is fontos, mert a végtelen kegyelmet mi emberek csak véges módon tudjuk befogadni, így a kegyelem véges “mennyiség egységekre” korlátozódik, és a több mise több kegyelmet eredményez. Így érthető pl. a gregorián misesorozat értelme és értéke a halottért bemutatott egyetlen szentmisével szemben. De így érthető az is, miért jobb ha tíz pap tíz külön misét mind, mint ha tízen ugyanazt az egy misét koncelebrálnák. Mivel ezt a felfogást sokan idegennek érzik és elutasítják a papok között is, így ma sokkal kevesebb misét mutatnak be mint régen (nincs magánmise, részben a koncelebrálás, részben a napi misézés szokásának eltűnése miatt), így következésképpen sokkal kevesebb kegyelmet fogad be az Egyház egésze, csökken a hit ereje, szaporodnak a bűnök és botrányok. …”

Reklámok

A vallás kultúra vagy kapcsolat?

RM prof

Érdemes odafigyelni azokra a történészekre és történésekre, akik (amik) képesek a globális történelmi folyamatokról szólni és figyelembe veszik  a vallás dogmatikai alapelmeit is. Ilyen pl. Roberto de Mattei, az olasz konzervatív katolikus történész, író, a Római Európai Egyetem professzora is.

Így nyilatkozik a professzor egy magyar médiának:
“… a nyugati civilizáció … nem csak a keresztény vallásból áll, mert (annak) része a római jog és a görög filozófia is, de úgy gondolom, hogy az egyetlen helyes definíció mégis a kereszténység.”

A keresztényeknek komolyan kell venni a jelenlegi helyzetüket, hiszen nagyjából húsz év múlva már nem így fog kinézni Európa vallási térképe.

Lásd pl. a dzsihádfigyelő médiumot, vagy Geert Wilders – holland politikus – véleményét pl. Európa jövőjéről. „Meggyőződésem, hogy a zsidó-keresztény gyökereinkből származik a szabadságunk, demokráciánk és minden értékünk.”

Vagy a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja véleménye is erre hívja fel a figyelmet, amiről Incze Nikoletta előadására érdemes odafigyelni, amit a Polgárok Házában tartott 2018 áprilisában.

Roberto de Mattei professzor figyelmezteti az európaikat, hogy  “nem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a kultúrának természetfeletti eredete van.”  Valamint szerinte “a szekuláris állam felelős az iszlám előretöréséért.

Nem az a baj ha üldöznek minket, hanem, ha feladjuk az alapelveinket!

Mi lesz belőlünk kereszt(y)ének? (2.)

A szakadásokról a szólva “… ebben az emberek mindkét részről vétkesek” (UR 3) kifejezést használja a zsinati dokumentum.

Turay Alfréd három történelmi szakadást tárgyal:

  1. az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadást, melyet 1965-ben I. Athénagorász pátriárka és VI. Pál pápa találkozásakor állítanak helyre (azaz jelenleg nincs kölcsönös kiátkozás, de a gyakorlati egység sem működik).
  2. az 1378-1417 közötti időszak, amikor az itáliai és francia politikai érdekek miatt három pápa is regnált. Ezt a Konstanzi Zsinat (1414-1417) hozta helyre.
  3. Az 1517-es “reformáció” néven ismert szakadás, melyben a reformált rész rövid időn belül legalább három (Luher-Zwingli-Kálvin) formában indult el. Ezt II. János Pál bocsánatkéréssel és Ferenc pápa pozitív értékelő nyilatkozattal igyekszik orvosolni, amikor 2016. június 26-án kijelentette, hogy  “… Luther szándékai nem voltak tévesek …”.

“… ezek a különvált egyházak és közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában.” (UR 3) írja a dokumentum. Bővebben…

Eltérő számozás

Az 1963-ban megváltoztatták a korábban használt számozást.

Ha valaki a Schütz-féle Dogmatikában (kiadva 1937) talált denzinger-hivatkozásokat keresi akkor egy átváltó táblázatot kell használnia, hogy a helyes szöveget megtalálja.

Pl: a Dogmatika I. kötet 201. oldalán a lábjegyzetben egy ilyen hivatkozás található, hogy Denz. 1792, ez az FJ 3011-nek felel meg.

Az átváltó táblázat a Hünermann-féle kiadásban megtalálható.