A szakadásokról a szólva “… ebben az emberek mindkét részről vétkesek” (UR 3) kifejezést használja a zsinati dokumentum.
Turay Alfréd három történelmi szakadást tárgyal:
- az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadást, melyet 1965-ben I. Athénagorász pátriárka és VI. Pál pápa találkozásakor állítanak helyre (azaz jelenleg nincs kölcsönös kiátkozás, de a gyakorlati egység sem működik).
- az 1378-1417 közötti időszak, amikor az itáliai és francia politikai érdekek miatt három pápa is regnált. Ezt a Konstanzi Zsinat (1414-1417) hozta helyre.
- Az 1517-es “reformáció” néven ismert szakadás, melyben a reformált rész rövid időn belül legalább három (Luher-Zwingli-Kálvin) formában indult el. Ezt II. János Pál bocsánatkéréssel és Ferenc pápa pozitív értékelő nyilatkozattal igyekszik orvosolni, amikor 2016. június 26-án kijelentette, hogy “… Luther szándékai nem voltak tévesek …”.
“… ezek a különvált egyházak és közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában.” (UR 3) írja a dokumentum.
A II vatikáni zsinat szerint (vö. LG 14) az egyház közösségébe azok épülnek bele teljesen, akik a hitvallás, a szentségek és az egyházkormányzat közösségi kötelékeivel kapcsolódnak Krisztushoz, aki közösségét a pápa és a püspökök által kormányozza. A zsinat két csoportot különböztet meg: az ortodoxiát és a protestánsokat.
Az ortodoxiában megvan a hitvallás és szentségi közösség, a primátus elismerés nincs. A protestánsoknál a szentségi közösség – keresztség miatt – részben megvan, az egyház-kormányzati közösség egyáltalán nincs meg és hitvallás közössége is részben van meg. A keresztény közösségek egysége tehát, erős megszorításokkal, de kimondható, és az is kijelenthető, hogy az ökumenikus szándék is részben fennáll.
Minden krisztushívőt sürget a Szentírásban világosan felismerhető egy közösség alapítása Jézus Krisztus részéről.
Fila-Jug 