Purgatórium – van-e tisztulás a halál után?

Ezt kérdést tapasztalati alapon nem tudjuk eldönteni. Így szükségünk van egy olyan orgánumra, ami ebben kérdésben járatos. Mi a Katolikus Egyház Katekizmusából emeljük ki  a purgatórium címszó alatt található ismereteket.

Az Egyház a választottaknak ezt a végső tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a tisztítóhelyre vonatkozó tanítását főleg a Firenzei (FJ 1304)  és a Trienti Zsinaton (FJ 1820; FJ 1580) fogalmazta meg.

Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva (pl. 1Kor 3,15; 1Pt 1,7 ) beszél a halál utáni tisztulásról:

„Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet előtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az »sem ebben, sem az eljövendő világban« (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. E kijelentésből következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendőben bocsáttatnak meg.” – Nagy Szent Gergely

Mindezekből következik, hogy a „tisztítóhely azok állapota, akik Isten barátságában halnak meg, ám jóllehet biztosak örök üdvösségük felől, még tisztulásra van szükségük ahhoz, hogy beléphessenek a mennyei boldogságba.” KEK 1030

Erről egy  katolikus hittankönyvben ezt olvashatjuk:

„Igen sokan gyanakodva hallgatják a tisztítótűzről szóló tanítást, mivel a Szentírásban nem találnak kifejezett utalást erre. A keresztények közül is egyes felekezetek (protestánsok) elutasították ezt az igazságot, mivel ők csak a Szentírást fogadják el a hit letéteményének.

Alaposabb vizsgálódással a Szentírásban is találhatunk támaszpontokat e tanításhoz. Az ószövetségi hagyományt fejezi ki a Makkabeusok második könyvében a nemes lelkű Júdás vezér dicsérete, aki pénzt küldött Jeruzsálembe ajándékul a templomnak, ahol a papok imádkozzanak az elesett hősökért, és mutassanak be engesztelő áldozatot értük, hogy „megszabaduljanak bűneiktől” (2Mak 12,43).

Az újszövetségi szenthagyományt Szent Pál érinti első korinthusi levelében, amikor életművünk végső próbájáról beszél: „Az, akinek munkája elég, kárt vall; ő maga ugyan üdvözül, de mintegy tűz által.” (1Kor 3,11). Idézhetjük itt az adósság lefizetésének kötelezettségéről szóló krisztusi példabeszédet is (Mt 5,25-26) stb.

A döntő bizonyíték viszont az a tény, hogy az Egyház tanítja. A krisztusi kinyilatkoztatás teljes jogú örököse ugyanis az Egyház közössége, mely örökségét az élőszóban hirdetett szenthagyományban és a Szentírásban őrzi.” KCsH 46. pont

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s